Így lehet pénz a trafikra is - új pályázattal segít a kormány

Új pályázat jelenik meg a kezdő fiatal vállalkozások támogatására, akár hatmillió forintot is el lehet nyerni. Érdekesség, hogy a lehetőség pont egy hónappal a Nemzeti Dohányboltok megnyitása előtt nyílik meg, és akár annak kialakítására is lehet pénz szerezni.
Dzindzisz Sztefan, 2013. május 7. kedd, 17:58
Fotó: Napi.hu

Júniustól összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani. A TÁMOP-2.3.6.B-12/1 kódjelű pályázat egy korábbi tender (TÁMOP-2.3.6.A-12/1) folytatása, ez utóbbinál tavaly vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó cégek jelentkezhettek összesen kétmilliárd forintra - tudtuk meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ).

A mostani pályázat célja a kiírók szerint hogy olyan fiatalokat támogassanak, amelyek mikrovállalkozások indítását tervezik. Fontos kikötés, hogy a kedvezményezettek körébe a 18 és 35 év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező új egyéni vállalkozást vagy mikrovállalkozást indítani tervező természetes személyek tartozhatnak. Szempont az is, hogy csak azok pályázhatnak, akiknek az előző tenderen (TÁMOP-2.3.6.A-12/1) nyertes vállalkozásszervezők jóváhagyták az üzleti tervüket.

A kiírás során közel ötmilliárd forintra lehet pályázni, a leendő nyertesek pedig 3 és 6 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást költhetnek vállalkozásukra - a támogatás mértéke pedig a projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 90 százaléka. Az összeget számos dologra lehet költeni: ilyen többek közt a cégalapítás, vagy az ahhoz kapcsolódó ügyvédi szolgáltatások, a kötelező engedélyek beszerzése, az eszközbeszerzés vagy -bérlés, az új munkatársak munkabére, a technológia-fejlesztés, de támogatják a piacra jutást vagy az anyagbeszerzést is. Az egyetlen kikötés, hogy a projekt összköltségének minimum 30 százalékát, de maximum 50 százalékát személyi jellegű ráfordításra (bér és járulékai) kell fordítani.

A pályázatok benyújtása június elejétől, várhatóan harmadikától lehetséges majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

waszabi, 2013.05.07 21:14

Értsük eztet is. A több trafikra pályázó és véletlen mindet megnyerő polgármester-fiaknak a tőkét is közpénzből biztosítja Orbán Viktor, nem csak a jogi hátteret, nehogy már apunak kelljen azt a pár millát kinyügnie, ne adj isten más fontos projektektől elvonnia, mert hová lesz így az ország, ugye? Nem vitás, ez az igazi vállakozási lehetőség, amikor a pályázó csak a 19 éves pofáját adja a bulihoz, semmi izzadság, minden le van vajazva, amúgy államilag. AZ élet szép.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

obsi, 2013.05.07 18:10

Legyél te is trafikos!
Semmi munka, zéró tanulás, az állam kifizeti helyetted.
többet keresel, int egy szívsebész.
Mert megérdemled! Magyarország jobban teljesít!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html