Lovak, sertések és baromfik kezelésére szolgáló készítményeket, de veszettség elleni vakcinát is árusított többek között a neten az a magánszemély, akit - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak biztosítása mellett - próbavásárlás során lepleztek le az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság szakemberei. Az engedély nélkül forgalmazott állatgyógyászati készítmények összértéke elérte a 200 ezer forintot - írta közleményében a Nébih.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében engedélyhez és végzettséghez kötött állatgyógyászati készítmények tiltott árusítása miatt indított hatósági eljárást a Nébih. Az érintett készítményeket forgalmazni kizárólag a területileg illetékes élelmiszer-ellenőrző hatóság által kiadott engedély birtokában és megfelelő végzettséggel, kereskedelmi egységben lehet.

A próbavásárlás során átadott tételek jelölése nem felelt meg a hatályos jogszabályi előírásoknak, a termékek nem rendelkeztek magyar nyelvű címkével és magyar használati utasítással, eredetüket a forgalmazó nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A szakemberek elrendelték a készítmény lefoglalását, illetve forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A lefoglalt tételek döntő többsége nem szerepelt a Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítmények listáján - olvasható a közleményben.



Az engedéllyel nem rendelkező készítmények potenciálisan veszélyes és toxikus szennyezéseket, ellenőrizetlen melléktermékeket tartalmazhatnak, amelyek heveny vagy idült egészségkárosító hatással lehetnek az állatállományra. Az illegális szerek használatakor az állati szervezet károsodhat és a káros hatóanyagok közvetve - az állatból esetlegesen az élelmiszerláncba kerülve - a fogyasztók egészségét is veszélyeztethetik.

A hatóság kéri a lakosságot, hogy amennyiben illegális forgalmazást észlelnek, jelezzék a Nébih Zöldszámán (06-80/263-244) vagy az [email protected] e-mail címen!

A nyitókép forrása: Nébih.