Ilyen még nem volt - de lesz

Rekordmértékű kifizetésre kell számítania a Befektető-védelmi Alapnak (Beva) a Buda-Cash, a Hungária Értékpapír Zrt. és a Quaestor összeomlása nyomán, hiszen eddig jellemzően százmilliós nagyságrendű ügyekkel kellett foglalkoznia - írta a Világgazdaság.
Napi.hu, 2015. március 12. csütörtök, 07:31
Fotó: Napi.hu

Az eddigi legnagyobb kártalanítási összeg az 1999-ben leállt London Bróker Rt.-hez kapcsolódik, a cég bedőlése nyomán 2,243 milliárd forintot fizetett ki az alap a károsultaknak.

Ezután viszont már tényleg "csak" százmilliós nagyságrendű ügyek következnek: még az ezredforduló előtt bedőlt CB Bróker ügyfeleit 537,5, a szintén ekkor tönkrement Globex Brókeréit pedig 274,5 millió forint értékben kellett kártalanítania az alapnak.

A Beva adatai szerint eddig összesen 14 brókercég ügyei nyomán kellett kártalanítást fizetni, összesen 4,344 milliárd forint összegben, hozzávetőlegesen 11 700 ügyfélnek. Utóbbiak közül hozzávetőlegesen nyolcezer befektető a CB és a London Brókerhez kötődött.

Ha a Beva kártalanítási kötelezettsége meghaladja a hozzávetőleg 12 milliárdos vagyonát, tagjainak rendkívüli befizetést rendelhet el, idén még további 1,22 milliárd forint beszedésére lenne mód. Ha a pótbefizetés sem elég, kereskedelmi banki hitelt is felvehet, amelyet állami készfizető kezesség biztosít. Az esetlegesen felvett hitelt azonban a Beván keresztül a tagintézményeknek kell visszafizetniük, az állam nem járul hozzá az alap vagyonához - írta a napilap.

HOZZÁSZÓLÁSOK