A helyi szakszervezet vezetője azért jelentette fel a koreai tulajdonú céget, mert érdekvédelmi munkája miatt főnökei többször is az emberi méltóságát sértő módon viselkedtek vele, egyebek mellett megfenyegették, hogy kirúgják, ha érdekvédelmi munkáról beszél a kollégáival. A panaszos szerint többször kiabáltak vele, ellenséges hangulatot gerjesztettek közte és a kollégái között, s minden eszközzel akadályozták az érdekvédelmi munkát. A cég vezetése a meghallgatás során cáfolta a felsorakoztatott állításokat, amelyeket egyébként tanúvallomások is alátámasztottak, az EBH megalapozottnak ítélte a bejelentést – közölte Székely Tamás, a VDSZ elnöke a közleményben. Ez már a második egymilliós büntetés a Hankooknak két hónapon belül. Korábban sorozatos szakszervezet-ellenes magatartása miatt büntették meg a dunaújvárosi céget, akkor az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) kötelezte egymillió forint megfizetésére.