Ismét odaszúrt a kormány a Simicska-Nyerges cégeknek

Megjelentek az első földárverési hirdetmények a földalapkezelő honlapján - köztük vannak Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó agrárcégek által bérelt földek is.
MTI, Napi.hu, 2015. október 16. péntek, 16:23
Fotó: Napi.hu

Megjelentek az első földárverési hirdetmények csütörtök éjjel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján, a földalapkezelő a 3 hektárnál nagyobb állami földrészleteket kívánja nyilvános árverésen értékesíteni. Az NFA elsőként a főváros és öt megye - Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas - megvásárolható földrészleteinek adatait - egyebek közt a helyrajzi számokat és az induló árakat - tette közzé.

Az állami földek értékesítése október 13-án kezdődött meg, akkor a 3 hektár alatti, összesen mintegy 2700 földterület hirdetményét jelentette meg az NFA a honlapján, ezeket a földeket árverés mellőzésével értékesítik.

Az összesen 380 ezer hektár állami földet ad el a kormány, főként szántó besorolásúakat. November végéig lezárulhat az értékesítés.

Akkor az NFA azt közölte, hogy október 15-én további 3700 megvásárolható földrészlet adatait teszi közzé, egyidejűleg nyilvánosságra hozza a további értékesítésbe vonható mintegy 25 200 földrészlet listáját, majd folyamatosan jelenteti meg a hozzájuk kapcsolódó értékesítési hirdetményeket.

A nyilvános árverések november 16-án kezdődnek, ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte szokásos csütörtöki tájékoztatóján. A kormány az árveréseken szeretné a legjobb árat elérni, az áron aluli értékesítést elképzelhetetlennek nevezte. Megjegyezte, hogy a befolyó pénzt egy beruházási alapba gyűjtik. Arról is beszámolt, hogy a földvásárlásokhoz a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 150 milliárd forintos hitelkeretet biztosít.

Indul a Földet a gazdáknak! program
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank meghirdeti az MFB-NHP Földhitel Hitelprogramot, a Földet a gazdáknak! program keretében, az árverés útján értékesített állami földrészletek megvásárlásának finanszírozására - közölte az MFB. A keretösszeg 150 milliárd forint; a hitelt forintban lehet felvenni, futamideje legfeljebb 20 év. A hitel kamatozása az első tíz évben fix 1,95 százalék/év. Azt követően az akkor elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett kaphatnak hitelt a hitelprogram résztvevői. A hitel legkisebb igénybe vehető összege 3 millió forint, és ügyfelenként nem haladhatja meg a 300 millió forintot. A hitelt az ügyfelek egyszerűsített hitelbírálati eljárás keretében vehetik igénybe. A hitel a szerződés teljes futamideje alatt díjmentesen előtörleszthető.

 

Simicska és Nyerges földjeit hirdették meg először
Az első között Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó agrárcégek nagy földterületeivel kezdi az állami földárveréseket a kormány - írja az agrarszektor.hu. A Mezort-csoporthoz tartozó mosonmagyaróvári Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. által bérelt területek is szerepelnek a máris meghirdetett állami földrésztelek listáján.

Bárki is veszi azonban meg e területeket, 2051-ig nem veheti birtokba azokat, mert akkor járnak le azok a haszonbérleti szerződések, amelyeket a cégek a nemzeti földalapkezelő szervezettel (NFA) korábbi kötöttek. A haszonbérleti díjakról viszont viták robbanhatnak ki az új földtulajdonosok és a bérlő társaságok között.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarnaveni, 2015.10.16 18:32

@ezusthaju:
Mikor ezt mondta akkor is be volt b@szva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ezusthaju, 2015.10.16 17:09

Hogy is mondta Lajos?
Sokan fognak itt még börtönbe megrohadni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MMM108WWW, 2015.10.16 16:51

Húzogatjuk a macska bajszát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

karamiki, 2015.10.16 16:41

Kegyvesztés... Kegyosztás. Ahogy a királyok csinálták valamikor.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html