Jövőre még nem csökken a bankadó

Bár a számok még nem véglegesek, mintegy 30 százalékkal csökkentheti az új lakossági hitelkihelyezést az MNB által tervezett jövedelemarányos törlesztőrészlet (ptiI) szabályozása, letörve és elodázva a trendfordulót - állapította meg Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Magyar Lízingszövetség közgyűlése előtt elhangzott előadásában.
portfolio.hu, 2014. május 27. kedd, 16:19
Fotó: Napi.hu

Szavai szerint a választásokat követően a Bankszövetség megkereste az újraválasztott politikusokat. A "kiszámíthatóság" volt a válasz a jövőbeni együttműködésre, illetve az adóterhelésre vonatkozó kérdésekre. Ezt a szervezetnél a bankadó fenntartásaként értékeltek. A kormánypárti politikusok jelezték: a bankadó valamiféle együttműködésért cserébe történő csökkentéséről csak 2016-tól tudnak egyeztetni, a 2015-ös költségvetést már nem akarják ezzel befolyásolni.

A szövetségnél arra számítanak, hogy az önkormányzati választások környékén jön a devizahiteles csomag. Az a várakozásuk, hogy az árfolyamgát kibővítéséve - kötelező tétellel vagy a teher kissé a bankszektorra terelésével - oldják meg a problémát.

Jó hír viszont, hogy a szabályozók támogatják a Bankszövetség kérését, miszerint a pozitív adóslista kötelező legyen. Élni kívánnak továbbá idei elővásárlási jogukkal az adóslistákat kezelő BISZ Zrt. megvásárlására - sorolta Kovács.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zappara, 2014.05.28 10:30

@Hajnalka_vagyok:
természetesen nem a hitelesek rendezésére fordítják azt a pénzt, hanem stadionépítésre..jól felélik..ahogy mindent
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Drazsen, 2014.05.28 10:17

@nemhiszem: Elhiszem! A fizetési forgalomról szóló törvény szerint csak a munkabéreket és a NAV-nak történő fizetéseket kötelező hazai bankszámláról utalni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2014.05.28 10:08

végülis ez arra jó, hogy az idegen tőkét távoltartsa orászágunktól. A vállalat ahol dolgozok az éves kb 1,2 mrd usd-s pénzforgalmát át is terelte egy másik országba, úgy hogy a teljes banki csapatot leépítette csak béreket utal honi számláról.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.05.28 07:59

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tibi27, 2014.05.27 23:31

"A szövetségnél arra számítanak, hogy az önkormányzati választások környékén jön a devizahiteles csomag" ÍGÉRETE!
Ez az egy szó lemaradt. Mert elég lesz csak lebegtetni, a jobbbajobb típusú húgyagyúak mennek húzni a zikszet a narancsra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html