A listát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezeti, amely a tervek szerint 2018-ig Magyarország egyik legjelentősebb beruházását bonyolítja le. A német vállalat 185 milliárd forint befektetésével bővíti tevékenységét, épülő új karosszériacsarnokában új generációs kompakt autókat fognak gyártani. A magyarországi telephely a fejlesztés során innovatív, hatékony berendezésekkel bővül, a mintegy 100 ezer négyzetméter alapterületű, csúcstechnológiával ellátott új üzem létrehozása mellett a meglévő üzemek kapacitását is bővítik.

A második legnagyobb beruházóként mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel az indiai Apollo Tyres következik, a gumiabroncsgyártó gyöngyöshalászi zöldmezős beruházásával 975 új munkahely jön létre. Ezt 36 milliárdos beruházásával a Robert Bosch Automotive Steering Kft. követi, 130 új munkahely létrehozásával. A Thyssenkrupp 33,5 milliárd forintos új csarnoka 2018-ra készül el Jászfényszarun, a debreceni FAG Magyarország Ipari Kft. 510 munkahelyet teremtő gyárbővítése 25 milliárdos befektetés keretében valósul meg.

A technológiai fejlődés felgyorsulása révén az ipari termelési módozatok robbanásszerű változás előtt állnak. Ezt a szakaszt külföldön az ipari forradalom új szakaszának, Industry 4.0-nak nevezik. Ezek a változások magukkal hozzák azt is, hogy a nagy termelő cégek bővítik a helyi beszállítói hálózatukat. Egyre több magyar vállalat nő fel a feladathoz, hogy TIR1, TIR2 beszállítóvá váljon. A beruházók a profiljukba nem eső építés-beruházási, lebonyolítói és tervezői feladatokat egyre nagyobb mértékben szervezik ki külsős partnereiknek, így a hazai vállalatok is mind több ilyen projektben tudnak közreműködni - mondta Kálmán Péter, az Óbuda-Újlak Zrt. vezérigazgatója.

Az Otto Fuchs csoport 12,8 milliárd forintos bővítése nyomán 180 új munkahely születik Tatabányán és környékén. A többek között az Audinak, BMW-nek és Mercedesnek beszállító, alumínium keréktárcsákat gyártó német vállalat megduplázza magyarországi gyártókapacitását.

A Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. veszprémi fejlesztését szintén idén jelentették be, a mintegy 10,4 milliárdos beruházással 180 új munkahelyet hoz létre az autóipari alkatrészgyártó.

Az exportra termelő Yanfeng Automotive Interiors tavasszal bejelentett 7,4 milliárd forintos bővítése a személyautók utasterének prémium kategóriás alkatrészeit előállító pápai üzemét érinti.

Tavaly Magyarországon az autóipari termelés 7833 milliárd forintot tett ki, ez az érték 17,6 százalékkal haladta meg a 2014-est, a legyártott kocsik száma tavaly lépte át először Magyarországon a félmilliót. Az előállított autóipari termelés 92,8 százalékát exportálták. Tavaly a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30 százalékát tudhatta magáénak a járműipar, a járműgyártásban dolgozók száma 13 százalékkal nőtt, így 2015 végén mintegy 150 ezer ember dolgozott az autóiparban.

Autóipari beruházások
HelyezésBeruházóKöltség (milliárd Ft)Új munkahely (fő)HelyszínÁtadás tervezett éve
1.Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.185n. a.Kecskemét2018
2.Apollo Tyres146975Gyöngyöshalász2017
3.Robert Bosch Automotive Steering Kft.36130Maklár2015
4.Thyssenkrupp33,5500Jászfényszaru2018
5.Audi Hungaria Motor Kft.32380Győrn. a.
6.Samvardhana Motherson Group31450Kecskemét, Mosonszolnok2017
7.FAG Magyarország Ipari Kft.25510Debrecen2017
8.Bosch-csoport19601Hatvan2018
9.BorgWarner15,5600Oroszlány2018
10.NHK Spring Hungary15200Tata2016
11.Otto Fuchs12,8180Tatabánya2016
12.Audi Hungaria Motor Kft. logisztikai központ11,6500Győr2015
13.Autoliv Kft.11700Sopronkövesd2018
14.Alpine Electronics11500Biatorbágy2018
15.Epcos Kft.10,5220Szombathely2015
16.Valeo Auto-Electric Magyarország Kft.10,4180Veszprém2019
17.Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.9,3425Miskolcn. a.
18.Le Bélier8100Ajka2016
19.Yanfeng Automotive Interiors7,4450Pápa2016
20.Exedy Dynax7,2130Tatabánya2015
Forrás: Óbuda Group-gyűjtés