Az Audi beszállítói parkot létesít Győrben, a német leányvállalatnak ezt a szándékát a városban már előrehaladott állapotban lévő, 900 millió eurós járműipari fejlesztése alapozta meg. A logisztikai centrum nem csupán raktározással és készletgazdálkodással foglalkozik majd, hanem az ott megépülő előszereldékben bizonyos készültségi szintig már a helyszínen összeállítják a különböző országokból érkező részkomponenseket - írta a nol.hu.

A külföldi tapasztalatok azt mutatják: a másutt már működő ilyen centrumok folyamatosan bővülnek, térségfejlesztő hatásuk erőteljes. Ezért is komoly verseny kezdődött a létesítményért. Először három helyszín került szóba: Győr, Pozsony és a magyar kormány által kezdetben preferált Győr-Gönyű országos közforgalmi kikötő. Ez utóbbi azért lett volna fontos a kabinetnek, mert az uniós pénzekből épült kikötő csak részben működik, a pályázatban vállalt feltételeket nem teljesíti, lehetséges tehát, hogy vissza kell fizetni az elnyert több mint ötmilliárdos támogatást.

Az Audi meghívásos tendert írt ki, amelyre hatan adták be pályázatot. A nol.hu és az autopro.hu úgy értesült: a többségük egyértelműen a győri helyszínt választotta. Hivatalosan az autógyártó és a város sem kommentálta az értesülést.

A korábbi hírek szerint mintegy 20 milliárd forintos beruházás lesz a gyárbővítés részeként megvalósuló építkezés.