Konganak az ürességtől a balatoni éttermek

Nem ritka látvány a Balaton-parton az üresen kongó étterem, a lapunk által megkérdezett üzemeltetők az elmúlt évhez képest 15-20 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be, de olyan is akadt, aki szerint harmadával kevesebb a vendég, mint tavaly ilyenkor.
Ádám Viktor, 2009. augusztus 3. hétfő, 07:45

A Napi Gazdaság cikke

Esténként a legnívósabb siófoki, balatonföldvári, füredi, tihanyi, sőt keszthelyi vendéglők jelentős része is szinte kong az ürességtől, a kerthelyiségekben tétlen pincérek álldolgálnak. A lapunk által megkérdezett üzemeltetők az elmúlt évhez képest 15-20 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be, de olyan is akadt, aki szerint harmadával kevesebb a vendég, mint tavaly nyáron, pedig már akkor sem lehetett dicsekedni. Az áfaemelés ráadásul tovább növelte a költségeket, azokat pedig a jelenlegi helyzetben szinte senki sem tudja áthárítani a vendégekre. Valamivel jobb helyzetben vannak, akik különböző speciális kínálatú helyeket, például pizzériákat és halászcsárdákat működtetnek, illetve akikhez rendszeresen érkeznek csoportok, ám az utóbbinak ára van: a turistákat behozóknak ugyanúgy fizetniük kell, mint az esküvők vagy a rendezvények szervezőinek.


Hasukon spórolnak az emberek

Az egyik legnevesebb balatonfüredi étterem üzletvezetője szerint a gazdasági válságban a hasukon spórolnak az emberek. A vendéglők és csárdák helyett a büfékbe, a hurka- és lángossütőkhöz mennek, de a legnagyobb forgalom a bevásárlóközpontokban van. Kamarás László szerint, akinek családja több mint harminc éve foglalkozik vendéglátással a tó partján, a válság végképp betette a kaput az étteremtulajdonosoknak és nem csupán a Balaton partján.

A Siófokon két éttermet és halászcsárdát működtető szakember szerint a költségek - elsősorban az energia, a víz és az alapanyagok ára - közel 30 százalékkal emelkedtek az elmúlt hónapok során, miközben az előszezon csapnivaló volt, és az is nyilvánvaló, hogy a gazdasági válság takarékoskodásra kényszeríti az embereket.


A nyugat-balatoni térségben három éttermet is működtető Fehér Pál elmondta: az idei utolsó júliusi hétvégén összesen 138 vendéget szolgáltak ki, míg tavaly 175-öt, holott minden korábbinál jelentősebb árengedményekkel igyekeznek becsalogatni a vendégeket. Fehér szerint az is visszavetette a balatoni vendéglősök forgalmát, hogy a tehetősebb hazai és külföldi turisták egyre inkább azokat a szállodákat keresik, ahol az árban az ellátás is benne van. Változás addig nem is várható, amíg a fizetőképes kereslet nem nő, ám ezt úgy tűnik, sokan már nem érik meg. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban tovább nőtt az eladó vagy kiadó vendéglátó ipari létesítmények száma, szinte az egész parton.


Szabadulnak az éttermektől

Gyótay Tamás, ingatlanforgalmazással is foglalkozó ügyvéd lapunknak nyilatkozva elmondta: csupán július utolsó hetében nyolc olyan ügyfél kereste meg, aki kénytelen szabadulni vendéglőjétől.

Az eladók döntő többsége az elmúlt időszak során hitelből újította fel, illetve fejlesztette az adott létesítményt, és most, miután a bevételek csökkentek, a törlesztőrészletek pedig emelkedtek, kénytelenek túladni az ingatlanon. Gyótay hozzátette: várhatóan az ősszel még több létesítmény kerül majd piacra, nem is csoda, hogy az árak folyamatosan csökkenek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

vazul, 2009.08.03 13:50

Közismert hogy a balatoni éttermek döntö többsége a "hogyan vágjam át azt a barom vendéget, minél jobban" filozófiát követi 30 éve, nem lehet hogy ez is hozzájárul a pangáshoz???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html