Az Ab visszafogta a közterületek díjszabását

A közterület-használati díjnak a gazdasági szolgáltatás értékéhez kell igazodnia - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) egy kirívóan magas díjat megállapító önkormányzati rendelet mellékletének megsemmisítésével kapcsolatban.
Szabó Dániel, 2019. március 20. szerda, 13:01
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az Alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában rámutatott, bár az önkormányzati tulajdonú közterületek használatára vonatkozó szabályok, díjak megállapítása a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, nem szakadhat el attól az alapelvtől, hogy a gazdasági szolgáltatás értékét hivatott kifejezni - írja az MTI.

A bírói kezdeményezésre megsemmisítette egy önkormányzati rendelet mellékletének azon pontját, amely meghatározta a mozgóbolti árusításra vonatkozó díjtétel napi összegét, mivel az egyértelműen hátrányosabb volt, mint az árusító fülkék elhelyezésének díja: több mint kétszázszoros eltérést mutatott. Az Ab kiemelte, ezt a hátrányos megkülönböztetés nem igazolható azzal, hogy más önkormányzatok is hasonló díjat vezettek be.

A közterület-használati díj nem arra való, hogy olyan helyi törekvésekhez használják fel, amelyek nem állnak összefüggésben a közterület-használat gazdasági értékével - állapította meg a testület, mely arra is kitért indoklásában, hogy ennek a díjnak alapvetően olyan tényezőkhöz kell igazodnia, mint például a terület nagysága, településen belüli elhelyezkedése, a használat módja, időtartama. Alkotmányosan nem indokolható a közterület-használati díjat olyan szempontokra alapítani, amelyek a területhasználat értékével nincsenek összefüggésben.

Az Ab korábbi határozataiban is rámutatott már arra, hogy önkényes, ezért alkotmányellenes a közterület-használat díjának olyan szabályozása, amely a szolgáltatástól független szempontok alapján, kirívóan magas díjfizetési kötelezettséget ír elő egyes vállalkozókra. A döntést különvélemény nélkül hozták meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK