Itt az új kezdet: erre készül a Fundamenta

Egy hét után kiderült, hogy milyen irányba indulna a Fundamenta-Lakáskassza, mivel immár nem jár állami támogatás az újonnan kötött lakás-takarékpénztári szerződések után.
Domokos László, 2018. október 26. péntek, 16:59
Fotó: Napi.hu

Nem adjuk fel, a mostani lépés csak egy új kezdetet jelent - jelentette ki a múlt hét keddjén Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója a Portfolio.hu konferenciáján, miközben még zajlott az a rapid törvénymódosítás, amely nyomán múlt szerda óta, azaz immár nyolc napja kivezették a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. A döntés nem érintette a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket.

Az új kezdet jegyében máris bevezetés előtt áll a Fundamenta új lakás-takarékpénztári terméke. Eszerint a lakáskassza saját forrásából fizetett 5 százalékos támogatással pótolja a 30 százalékos állami támogatást, a minimális megtakarítási idő pedig 6 év lesz, amelynek végén fix 2,9 százalékos hitelhez juthat az ügyfél - tudta meg a Pénzcentrum. Ez azt is jelenti, hogy az az eddigi 10 százalék fölötti hozam helyett 1 százalék alattival kell beérniük az újonnan szerződőknek.

Az MNB jóváhagyására váró termék mindössze 0,1 százalékos betéti kamatot, valamint 0,5-0,74 százalék közötti egységesített betéti kamatláb mutatót (ebkm) ígér. A havi befizetett összeg pedig 5 és 40 ezer forint között mozoghat, a minimális megtakarítási idő pedig a Rövid módozat esetén 71, a Standard verzió választásával 111 hónap. A szerződési összegek határa előző esetben 870 ezer és 7 millió forint között terjed, a Standard opció választása esetén ez 1 millió 370 ezer forinttól kezdődik és 11 millióig terjed - írta a pénzügyi portál. A szerződéskötési díj továbbra is a teljes szerződéses összeg egy százaléka lenne.

Az alacsony ebkm-et részben ellensúlyozhatja az olcsó, 2,9 százalékos fix kamatozású hitel lehetősége.

Fotó forrása: Földi D. Attila / Napi

HOZZÁSZÓLÁSOK