Lakáshitel-akciókat hozhat a tavasz

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2009-ben a banki ügyfelek 41 milliárd forinttal több forintlakáshitelt törlesztettek, mint amennyit felvettek. Tavaly azonban márciustól az év végéig már majdnem ugyanennyi volt a tranzakciók alapján a felvételi többlet. Valami tehát mintha mozdult volna ezen a területen.
NAPI, 2011. február 27. vasárnap, 08:30
Fotó:

A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Az OTP-nél határozottan ezt a benyomást támasztották alá. Mint lapunk érdeklődésére elmondták: az év eddigi időszakában a lakáshitelek igénybefogadása az elmúlt év hasonló időszakához képest 60 százalékkal emelkedett.

Az előző év azonos időszakához képest növekedést tapasztalnak a Budapest Banknál (BB) is. Úgy vélik azonban, hogy ez főként piaci részesedésük emelkedéséből táplálkozik, nem általános tendencia. Az elmúlt hónapokban jelentősen erősítette aktivitását a Raiffeisen, de a banknál úgy vélik, így is csak lassú felfutásra számíthatnak a piaccal együtt.

Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója lassú bővülésére számít, megfogalmazása szerint várható, hogy egyre több bank kezd visszatérni a lakossági hitelezéshez.

Az FHB szakemberei szerint viszont már 2010-ben sem a hitelek kínálati oldalának szűkössége okozta a visszaesést. Mint kifejtették: tavaly már nemcsak az FHB, hanem az e szegmensben érdekelt összes jelentős hitelintézet kínálta hiteltermékeit. A szűkülésre szerintük sokkal inkább az ügyfelek eladósodottságának mértéke (amelyet fokozott a devizaárfolyamok romlása) és a gazdasági válság hatásának felróható, alacsonyabb hitelvállalási kedv lehetett a magyarázat.

A keresletre az UniCredit szerint kétségtelenül hatást gyakorol a vevői hitelek feltételeinek szigorodása is, de itt is úgy látják, hogy szintén komoly szerepe van a gazdasággal és az emberek saját jövőjével kapcsolatos bizonytalanságnak, amely a háztartások beruházásainak visszafogását, elhalasztását eredményezi. A vásárlási kedvre a stabil makrogazdasági és szabályozói környezet, a gazdaság fejlődése, versenyképessége, a reálbérek növekedése gyakorolhat pozitív hatást, amelyek célzott adó- és lakáspolitikai támogatásokkal kiegészíthetők.

A BB-nél 2011-ben a lakossági jelzálog-hitelezés minimális bővülését várják az előző évi szinthez képest. Itt is azt gondolják, hogy a felfutásra a gazdasági fejlődés beindulására és az általános hangulat javulásával van esély.

Bánfalvi szerint a tavasz némi meglódulást és akciókat is hozhat. Akció egyébként már most is akad. Az OTP éppen ennek tudja be eddig elért kedvező eredményeit. A legnagyobb magyar banknál azt gondolják, hogy hűségprogramjuk (amelyben a kamatengedmény akár 1,7 százalékpontra is rúghat) egyedülálló a piacon.

A Raiffeisen is hirdetett akciót, ami azonban március végén lejár. Várható, hogy áprilistól is nyújtunk kedvezményeket, de konkrétumot ezzel kapcsolatban jelenleg még nem tudunk mondani - válaszolták a banknál a Napi Gazdaságnak. A bank szakértői egyébként úgy látják, hogy a közeli hónapokban érdemi változás nem várható a lakáshitelek piacán.

Az FHB is elsősorban arra számít, hogy az Allianz beolvasztásával, a megújuló fiókhálózattal saját növekvő szerepe révén nyerhet teret.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Reszi, 2011.02.28 16:27

Az OTP-hez csak annyit, amekkora a cég olyan lassan mozog. Semmit nem változott pozitív irányba.
Úgy döntöttem hagyom veszni az ingatlant, nem fogom etetni kaviárral a közjegyzőket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2011.02.27 17:03

No látod ezért van válság... Néhány év múlva elfelejtjük mindezt amit leirtál és ismét hajlandóak lesznek az emberek eladósodni vagyis újra kell az autó az ingatlan a plazmatévé és akkor vége lesz a válságnak egészen addig amig újra fel nem robban a hitelbomba (kb 7 évente )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szenator, 2011.02.27 15:45

Banki hitel???

Hogy megint legyen kiket sokszorosan megkopasztani és utána kilakoltatni ???!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szenator, 2011.02.27 15:44

banki hitel ???
Hogy legyen kiket megint megkopasztani ?!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html