Lakáshitelek - így nem lesz új egyezség a kormány és a bankok közt

A Magyar Bankszövetség hibás eszköznek tartja a kilakoltatási moratórium tavaszi/nyári fenntartásának lebegtetését; a sajtóban bejelentett egyoldalú kezdeményezés ellentmond a kormánnyal kötött korábbi megállapodásnak, a gazdasági kiszámíthatóságot csökkenti, ezért a bankszövetség nem támogatja - közölte a szervezet.
MTI-Eco, 2013. február 19. kedd, 15:32
Fotó: Napi.hu

A pénzügyi jogok biztosa múlt csütörtökön jelentette be, hogy azt javasolja: 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő - a lakáshiteleseket, illetve a közműtartozást felhalmozókat érintő - kilakoltatási moratóriumot, és ez a határidő a tárgyalások menetétől függően további 45 nappal meghosszabbítható legyen. Doubravszky György emellett háromoldalú szakmai munkacsoport sürgős összehívását kezdeményezte a devizahitelesek gondjainak megoldása érdekében a kormány, a bankszövetség és a civil érdekképviseleti szervezetek részvételével.

A Magyar Bankszövetség közleményében hangsúlyozza: elkötelezett a nehéz helyzetű jelzáloghitelesek problémáinak megoldása iránt, aktívan segítette az árfolyamgát konstrukció és a 90 napon túl késedelmes lakáshitelek forintosításának folyamatát, a Nemzeti Eszközkezelő kialakítását. A nehéz helyzetbe került, a hitelintézetekkel együttműködő lakáshitelesek számára a morálisan és szociálisan szükséges alapmegoldásokat bevezették. Ezekkel és a bankok saját adóssegítő konstrukcióival már több százezer hitelezett család kiszámítható fizetési pályára került, és március 29-ig további jelentkezőket várnak az árfolyamgát védelme alá - írja a szervezet közleményében.

Az önkormányzatok, a hitelintézetek és a közüzemi szolgáltatók a téli hideg hónapokban - jogszabály alapján - több európai országban, így Magyarországon is tartózkodnak a tartósan nem fizetők elleni végső lépéstől, a kilakoltatástól. Ugyanakkor a hazai és nemzetközi tapasztalat az, hogy a problémák halogatása nem a megoldáshoz, hanem a feszültségek növekedéséhez vezet. Tekintettel a már bevezetett és működő adóssegítő konstrukciókra, valamint a hagyományosan méltányolt időjárási adottságokra, a Magyar Bankszövetség hibás eszköznek tartja a kilakoltatási moratórium tavaszi/nyári fenntartásának lebegtetését. Az egyoldalú, sajtóban bejelentett kezdeményezés ellentmond a kormánnyal kötött korábbi megállapodásnak, a gazdasági kiszámíthatóságot csökkenti, ezért a bankszövetség nem támogatja - hangsúlyozza a közlemény.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

justice, 2013.02.19 20:41

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

justice, 2013.02.19 20:36

@coni: Megállapodás már csak a következő kormánnyal várható.
Addig várnak?Akkor is fidesz lesz hatalmon.Annyi lesz a különbség hogy akkor már a jobbik is beleszól,ha nem lesz addig még valami jobbközép platform.A többinek esélye sincs,egymástól vesznek el szavazatot.Majd meglátod.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mjanos, 2013.02.19 20:03

@coni: Lassan mondom, hogy mindenki megértse! A bankok készültek rá, hogy átverjék a népet, az Isten adta népet. :) Manipuláltak és nem próbáltak meg tisztességesen működni. Így nincs olyan kormány, amelyiknek bármit is be kéne tartania ezzel a népírtó, pénzszivattyú bandával szemben.

A lenti videót tessék megnézni és sok minden kiderül! ISMÉT! Ha még valakinek ezek nem lettek volna meg...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oli75, 2013.02.19 18:20

már mindent leírtatok amit mondhatnék, de meg kell szólaljak:
rohadt bankok!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2013.02.19 18:08

Szerintem a Bank Szövetség már régen egy szavát sem hiszi el a kormánynak, annyi mindent ígért már.
Megállapodás már csak a következő kormánnyal várható. Addig nem lesz hitelezés és addig haldoklik a gazdaság.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html