Lakástakarékba teszik pénzüket a magyarok

A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 2017-ben rekordévet zárt, az előző évhez képest 25 százalékkal több lakás-takarékpénztári szerződést kötött, és az új lakáshitelek piacán 13 százalékkal, 114 milliárd forintra növelte hitelezését - mondta Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI híre szerint.
Domokos Erika, 2018. március 21. szerda, 16:09

A hosszú távú hitelezési stratégiának köszönhetően 2017 végére 343 milliárd forintra emelkedett a Fundamenta hitelállománya, ezzel a társaság fedi le a teljes magyarországi lakáshitel-állomány 11 százalékát.

Tavaly az ügyfelek 118 milliárd forintot helyeztek el megtakarításként a Fundamentánál, így a pénzintézet betétállománya meghaladta a 434 milliárd forintot. Eközben az ügyfeleknek (hitel, megtakarítás és állami támogatás formájában) 210 milliárd forintot fizettek ki - közölte Tátrai Bernadett.

Minden 1 forint állami támogatás 7 forint beruházást indukál a lakás-takarékpénztáron keresztül. Az adatok azt jelezik, hogy ez az egyik leghatékonyabb formája az állami támogatás felhasználásának - véli az elnök-vezérigazgató.

A társaság által kifizetett 210 milliárd forintot az ügyfelek ingatlan adásvételre, felújításra és építkezésre használtak fel, így visszaforgatták a gazdaságba, az építőiparba.

A társaság 2017 végén 780 ezer darab szerződést kezelt, ennek alapján nagyságrendileg több mint félmillió háztartás rendelkezik Fundamenta lakás-takarék szerződéssel, mintegy 1-1,5 millió ember tervezi a Fundamentán keresztül megvalósítani lakásterveit. A társaság 3000 milliárd forint értékű szerződéses összeggel rendelkezik, amit a következő években folyósítanak majd. Ez az összeg nagyságrendileg az egyéves magyarországi lakáspiaci forgalom másfélszerese - mondta Tátrai.

Magyarországon a lakástakarék-piac penetrációja 12 százalékos, míg ez a környező országokban Ausztriában, Csehországban, Németországban 36-65 százalék között mozog. Így Magyarországon még jelentős fejlődési, növekedési potenciál van a piacban.

A társaság a stabil szerződésállományának köszönhetően a következő időszakban is évi 250-300 milliárd forintos lakáscélú kifizetési képességgel bír, mindez pedig az éves GDP 0,6-1 százalékának felel meg, ami Tátrai Bernadett megfogalmazása szerint a Fundamenta-Lakáskassza magyar piacon betöltött szerepének jelentőségét mutatja a gazdaságélénkítésben, beruházások indításában.

A cég 2017-ben 10 százalékkal, 5,8 milliárd forintra növelte konszolidált adózás utáni eredményét. 4,9 milliárd forintot fizetett be az államkasszába adók és járulékok formájában.

Tátrai Bernadett szerint az eredmények tükrözik a kitűnő piaci környezetet, ami nagyon kedvez a lakástakarékoknak, hiszen a jelenlegi alacsony hozamkörnyezetben a lakástakarék szerződés jó befektetési termék és hitelezési oldalon is versenyképes. A Fundamentánál igényelhető lakáshitelek versenyképességét pedig nemcsak a kamat mértéke adja, hanem az is, hogy a társaság lakáshitelei a futamidő végéig is kérhetőek fix kamatozás mellett, mindez pedig kiszámíthatóságot ad az ügyfeleknek - véli az elnök.

Morafcsik László, a társaság vezérigazgató helyettese közölte: az ügyfelek által kötött szerződések átlagos összege 4,2 millió forint volt, amely 5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az állami támogatást maximálisan kihasználó ügyfelek aránya is emelkedett, 2017-ben az új szerződések 75 százalékát havi 20 ezer forintos megtakarítás mellett kötötték.

Tovább emelkedett a hosszú, 8-10 éves futamidejű termékek iránti kereslet. Ma már az ügyfelek egyharmada hosszú távú megtakarítást választ saját, illetve gyermeke számára. A Fundamenta által biztosított fix kamatozású lakáshiteleknél pedig arra mutatott rá, hogy míg a piaci szereplők által 2017-ben kihelyezett lakáshitelek csupán harmada tartozott az 5 éven túli kamatfixálású termékek közé, ebben a kategóriában a Fundamenta részesedése 54 százalék volt - tudósított az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK