Lendvai biztos nem

Lendvai Ildikó nem tud arról, hogy Kocsis István BKV vezér kinevezését az MSZP kérte volna - állítja a párt vezére.
NAPI, 2009. szeptember 11. péntek, 10:00
Fotó:

Nem tud arról Lendvai Ildikó, hogy Kocsis István az MSZP kérésére került volna a BKV élére egy évvel ezelőtt - írja az MTI az MTV Nap-kelte című műsorában ma reggel elhangzottakra hivatkozva. A párvezért Demszky Gábornak a Magyar Narancs című hetilap számára adott nyilatkozatával kapcsolatban kérdezték, amelyben a főpolgármester azt állította, hogy a szocialistáktól jött az utasítás, hogy csakis Kocsis lehet a cég vezetője.

A műsor riporterei utaltak arra is, hogy Horn Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselője korábban azt mondta, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök jelölte és kérte Kocsis Istvánt a cég élére. Lendvai Ildikó azt válaszolta, hogy ő maga biztosan nem tett ilyen kérést és nem tud arról, hogy valaki más a pártból tett volna. Továbbá hozzáfűzte: ezt az eljárást nem is helyeselné, hiszen egy fővárosi vállalat élére kerülő vezetőről a fővárosi vezetőknek kell dönteniük.

Lendvai szerint az elmúlt hetekben a budapesti koalíciós konfliktus egyik sarokpontja az volt, hogy a szocialisták szerint teljesen tiszta lappal kell kezdeni a BKV-nál, így a vezérigazgatónak is mennie kell. "Ezek után azért nem tartom egészen komoly érvnek, hogy a szocialisták csókosa volt a vezérigazgató" - fogalmazott a pártvezér, aki azt is hozzátette: Kocsis Istvánt az elmúlt időszakban éppen a többi párt védte meg. Arra a kérdésre, lesz-e szankciója az MSZP-n belül a történteknek, Lendvai Ildikó kitérően válaszolt.

HOZZÁSZÓLÁSOK