Lesújtott az MNB az Astra biztosítóra

Az MNB a törvényi határidők betartására kötelezte és három millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Astra Biztosító Magyarországi Fióktelepét, miután megállapította, hogy az a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás körében bejelentett kárigényekre az esetek közel felében késedelmesen reagált.
Napi.hu, 2015. július 8. szerda, 10:22
Fotó: Napi.hu

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében elsődlegesen azt ellenőrizte az Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepénél, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések (kgfb) terhére bejelentett személyi sérüléses kárigények rendezése megfelel-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak - írta közleményében az MNB.

A törvényi előírás szerint ugyanis, ha a felelősség nem vitás és a kár összegszerűen megállapított, a szolgáltató köteles a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb a kgfb-kárigény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak kártérítési javaslatot tenni. Amennyiben a felelősség nem egyértelmű vagy azt a biztosító nem ismeri el, továbbá a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg, úgy a törvényi határidőn belül indokolt választ kell küldenie a károsultnak.

Az MNB vizsgálata feltárta, hogy az Astra fióktelepe 238 kgfb-kárügyből 9 esetben egyáltalán nem, 116 esetben pedig késedelmesen küldte meg a jogszabály által előírt kártérítési javaslatot vagy az indoklással ellátott választ a károsultak részére. A kártérítési igények határidőben történő intézése elengedhetetlen az ügyfelek jogérvényesítési jogának megfelelő gyakorlásához, hiszen kizárólag a szolgáltató álláspontjának ismeretében tudnak arról dönteni, hogy elfogadják a kártérítést, vagy további jogorvoslatot vesznek igénybe.

Az MNB a vizsgálatot lezáró határozatában a vonatkozó jogszabályi határidők betartására hívta fel a fióktelepet, és három millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírság kiszabásáról rendelkezett. Kötelezte továbbá az Astra fióktelepét, hogy a 2013. március 5. napjától a határozat kézhezvételéig érkezett kgfb-kártérítési igények vonatkozásában legkésőbb 2015. szeptember 30-ig adjon tájékoztatást a károsultak részére a kárigénnyel kapcsolatos álláspontjáról - közölte az MNB.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.07.08 11:45

jó hír ,keményen !!!!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html