Már biztos: nem jelenik meg hétfőn a Népszabadság

Eredménytelenek voltak a tárgyalások a Népszabadság szerkesztősége és a Mediaworks vezetősége között - írták a Népszabi szerkesztőség Facebook-oldalon.
Napi.hu, 2016. október 9. vasárnap, 19:00

A Népszabadság hétfőn nem jelenik meg. A szerkesztőség tagjai most is együtt vannak, és arról beszélgetnek, mi lesz a következő lépésük. Csalódottan vették tudomásul, hogy kiadó nem teszi lehetővé az újság és a nol.hu folyamatos megjelenését.

A munkatársak ma megpróbálták felvenni a munkát és elkészíteni a hétfői számot, de nem engedték be őket az épületbe. A hvg.hu arról írt, hogy csak Murányi András főszerkesztő, az üzemi tanács és a szakszervezet nevében Danó Anna és Hargitai Miklós mehettek be a székházba, ahová a hátsó bejáraton keresztül jutottak be.

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot. "Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta".

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. A dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2016.10.10 08:07

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ezt-neked, 2016.10.09 23:51

@tepsi: "Akkor van piaca a baloldali propagandának? Ennek ellenére el tudták adni a lapjukat a piacon te "jóval hülyébb az átlagnál"

Te ostoba jobber, meg kel nézni az eladott példányszámot, és a netes nézettséget, és nagyon valószínű, hogy még most is sz@rrá verte a Magyar Idők-et!
Az hogy egy lapot, meg ki hogyan dotál, azt ne döntse már el a rossz hírekre kényes jobber politika! Ha a szocik, vagy a libsik csináltak volna hasonló szemétséget, akkor már elborult aggyal őrjöngenétek, és törnétek zúznátok mindent, mint 2006-ban! Ha, ha, ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.10.09 23:49

Azt hiszem, hogy ez a lépés kontraproduktív a Fideszre nézve, rettentően rontja az imázsukat. Visszatértek a bikanyakú pártemberek is, nincsen már konyec nekik élnek és virulnak.
Még Lenin rendelte el, hogy a más nézeten lévő újságokat tiltsák be. Ő ezt úgy oldotta meg hogy nem betiltották őket, hanem nem kaptak papírt. Erre hivatkozott amikor erről kérdezték. Egyetlen lapot sem tiltottunk be mondta csak nincsen elég papírunk.
Itt meg jött a veszteség, de nem is lebontva évekre, hanem együtt az egész, megint hülyítik a közvéleményt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tepsi, 2016.10.09 23:29

@Ezt-neked: Szerintetek az el nem ment 40% baloldali támogató "te ostoba"? Akkor van piaca a baloldali propagandának? Ennek ellenére el tudták adni a lapjukat a piacon te "jóval hülyébb az átlagnál"? :DDD.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ezt-neked, 2016.10.09 23:04

@tepsi: "Más is elvesztette már a munkáját! Hétköznapi emberek akiket még csak meg sem említettek."

Te ostoba jobber, ha neked ebből a kialakult helyzetből "csak" ennyi jön le, akkor te jóval hülyébb vagy az átlagnál! Ha, ha, ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html