Másfél milliárdot kap Orbánéktól Csányi Sándor vágóhídja

A kormány, egyedi döntés alapján, 1,46 milliárd forinttal támogatja a Bonafarm csoport új vágóhídjának megépítését Mohácson, amelynek összköltsége 7,3 milliárd forint lesz - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten újságíróknak.
MTI, 2014. július 11. péntek, 12:48
Fotó: Napi.hu

Hozzátette: a magyar élelmiszeripar export árualapjának létrehozásában kiemelten fontos a magyar sertéságazat fejlesztése, mivel a vágóhidak esetében elmaradt fejlesztések az ágazat versenyképességének csökkenéséhez vezettek. A sertésállomány csökkenése is jelentős kihívás elé állította az ágazatot, a kormány ezért 2012-ben elfogadta a sertésstratégiát - tette hozzá.

Kifejtette: ennek értelmében 2020-ig a 3 milliós sertésállományt meg kívánják duplázni, ami mintegy 20 ezer új munkahelyet is hoz a magyar gazdaságnak.

A most bejelentett beruházás, amelyet az Mcs Vágóhíd Kft., a Bonafarm csoport tagja hajt végre, a teljes magyar sertéságazat fejlesztését, illetve a magyar élelmiszeripari kivitel növekedését is szolgálja - hangoztatta Szijjártó Péter.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri, 2014.07.12 13:03

@anttikufar: válts nevet...már megint mindenki rühell itt. Lassan el kéne gondolkodnod, hogy nem kellene eltakarodnod innen végleg? Kicsit vonulj vissza...próbálj ki egy nőt, hagyd a kecskét...igyál, szívjál fel egy csíkot és rögtön szebben látod majd az életed.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matuska63, 2014.07.12 12:53

@Zodiakus: Szerinted miért pont a délvidéken épit-fejleszt Csányi?
Ha az alapanyag Szerbiából érkezik, Mo-n dolgozzák fel a cimkén mi fog szerepelni? De gondoljuk tovább ha már trükközni akarok akkor olcsón megveszem odaát 1 hónap a karantém és még rárakok 1 hetet akkor már magyar?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

anttikufar, 2014.07.12 12:23

..mire mentünk a sok bérmunka -összeszereléssel ,nem a ballibek mondják ,.hogy innen el kell menni ,akkor mire mentünk ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

anttikufar, 2014.07.12 12:21

@RonaGyuri: z OTP-t meg fikázod egy másik írásnál! =))



..az otp csak kb 25 %-ban magyar ...max ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2014.07.11 16:28

Kapjon.Elvégre rosszabb helyre is ment már pénz.De ...de ezért mit vállalt Csányi?Hány fővel nőveli a létszámot,komoly üzleti terv van ez mögött?Lesz ott mit vágni,feldolgozni?Vagy csak puszira kapta???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html