Bekeményített a MÁV: a kocsiját is elvették a bliccelőnek

Míg tavalyelőtt 63 millió forint folyt be a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, tavaly ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot. A végrehajtások során számos esetben terhelték meg az adósok ingatlanját, és volt olyan eset is, hogy veterán autójukat foglaltatták le az adósság fejében.
Dzindzisz Sztefan, 2019. február 18. hétfő, 11:05
Fotó: Pixabay

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy 2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt. Vagyis a MÁV szerint a bevételek jelentős növekedése mögött a vasút követelésbehajtási hatékonyságának bővülése, teljesítményének fokozódása áll.

A bejelentés szerint a MÁV-Start munkatársai telefonhívásokkal, levélkampányokkal, sms-ekkel szólítják fel az adósokat és ösztönzik őket együttműködésre, a követelésbehajtási munkatársaknak pedig széles eszköztár áll rendelkezésére az adósok fizetési hajlandóságának növelése, a követelések rendezésének feltételeit tartalmazó fizetési megállapodások megkötése érdekében.

Ezek a szakemberek bizonyos nagyságrendig saját hatáskörben dönthetnek részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről, így módjukban áll az adósok számára egyedi fizetési konstrukciókat kidolgozni. A fizetési felszólító kampányok eredményeként 2018-ban 93 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ami 46 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest.

A MÁV szerint a tartozás rendezése, az adósság megfizetése nem csak a vasút, hanem az utas érdeke is. Ennek oka, hogy a fizetést megtagadó, a fizetési megállapodásban foglaltakat be nem tartó utassal szemben jogi eszközökkel lép fel a vasúttársaság. Az együttműködést megtagadók fizetési meghagyást kapnak, végső esetben pedig végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat, a jogi eljárás jelentős költségei pedig szintén az adóst terhelik. 2018-ban majd' félezerszer bocsátottak ki fizetési meghagyást, míg a végrehajtásra átadott esetek száma másfél százra rúgott. A végrehajtások során számos esetben terhelték meg az adósok ingatlanját, és volt olyan eset is, hogy veterán autójukat foglaltatták le az adósság fejében.

HOZZÁSZÓLÁSOK