Rosszul lett a sofőr, de a kalauz megállította a buszt

Kerékgyártó József, a Máv-Start Zrt. vezérigazgatója személyesen fejezte ki köszönetét és adott át vezérigazgatói dicséretet Szabó Attila vezető jegyvizsgálónak, aki lélekjelenlétével és bátorságával megakadályozott egy balesetet, ezzel életeket mentett meg - adta hírül a vasút.
Domokos László, 2019. március 19. kedd, 13:25
Fotó: MÁV-START Zrt. / Molnár Zsolt

Balesetet előzött meg az a jegyvizsgáló, aki február 19-én a Székesfehérvárról Sárbogárdra tartó vonatpótló buszon teljesített szolgálatot.

Szabó Attila (a képen jobbra) Aba-Sárkeresztúr megálló előtt arra lett figyelmes, hogy a pótlóbuszt vezető sofőr - aki addig normál tempóban vezetett - a település belterületén indokolatlanul gyorsítani kezd, majd a busz elkezd az árok felé sodródni.

A jegyvizsgáló a láthatóan zavart állapotú sofőr mellé lépett és a kormányt megfogva korrigálta az irányt, majd a buszt biztonságosan megállította. Gondoskodott arról is, hogy a sofőr a lehető legrövidebb időn belül orvosi segítséget kapjon: ő hívta ki a mentőket, akik a járművezetőt kórházba szállították.

A busz összes utasa épen, egészségesen érte el úti célját, senki nem sérült meg - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

HOZZÁSZÓLÁSOK