Milliárdos beruházás Magyarországon - bővít a multi

Elkészült a Samsonite-Hungária szekszárdi újabb technológiai fejlesztése.
Napi.hu, 2015. augusztus 18. kedd, 12:05

Szerdán adják át a Samsonite-Hungária Bőrönd Kft. csaknem 2,5 milliárd forintos - uniós támogatással megvalósult - 50 új munkahelyet teremtő és egyedülálló technológiai fejlesztését Szekszárdon.

A meghívó szerint az államot Rákossy Balázs, az NGM források felhasználásért felelős államtitkára képviseli.

Az utazóbőröndöket gyártó cég tavaly jelentette be, hogy a 2,39 milliárd forintos beruházással 30 százalékkal bővíti kapacitását a szekszárdi üzemében. Ehhez 717 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv forrásaiból. Ezzel a Samsonite-cégcsoport folytatta a 2009-ben megkezdett, több mint ötmilliárd forint értékű beruházási programját Magyarországon.

A most zárult projekt keretében polikarbonát bőröndgyártó kapacitást építettek ki, a napi 800 bőrönd gyártását lehetővé tévő gépekhez új, 4400 négyzetméteres csarnok épült. A technológia a Samsonite számára új, magasabb hozzáadott értéket képvisel; a formatervezett polikarbonát bőröndök gyártását - az úgynevezett curv technológiával készülő, korábbi sikeres modellek megtartása mellett - vezetik be, mivel a különleges eljárással készülő innovatív termékek keresettek az európai piacon. A szekszárdi üzem alapterülete 19 ezer négyzetméterre bővült.

Szépek a számok

A Céginfó.hu adatai szerint a Samsonite Hungária Kft. a 2013-as 12,72 milliárd forint árbevétel után 2014-ben 16,46 milliárd forint árbevételt és 1,15, illetve 1,21 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el.

Mérlegbeszámolója szerint a társaság 2013 decemberében nyitotta meg első kiskereskedelmi üzletét az Árkád bevásárlóközpontban, majd 2014-ben további négy kiskereskedelmi üzlet nyílott (kettő az Allee üzletközpontban , egyet a Westend City Centerben és egyet a biatorbágyi Premier Outlet Centerben). A kft. létszáma idén júliusban 586 fő volt.

Volt már uniós pénzes fejlesztés

Korábban 2012 nyarán ért véget egy 778 millió forint összegű kapacitásfejlesztő projektje a gyárban. A projekthez, amelynek keretében egy új termékcsalád gyártási hátterét alakították ki, a kft. 194 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv forrásaiból.

A Samsonite 2009-ben indított egy hárommilliárd forintos beruházási programot Magyarországon, miután a vállalat fő profiljába tartozó könnyű, törhetetlen bőröndök iránti kereslet globálisan nőtt. A programot új kapacitás kiépítése és a termékportfólió bővítése érdekében végezték el.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Rodent, 2015.08.18 21:53

@rigolya: Ha nem is egy ev alatt, de boven megterul. Az ilyen beruhazasokra kene kolteni a penzt, nem a felcsuti meszaros felekre.

Amugy a kozvetlenul teremtett 50 uj munkahely kozvetlenul lehet akar 100 is. Beszallitok, kornyezo uzletek, kozertek, stb.

Az uj egyseg epitesenel hanyan dolgoztak, a vallalkozok mennyi adot fizettek be? Es meg sorolhatnank...

Addig oruljetek amig meg van aki befektet ott.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2015.08.18 21:45

@mirko: Hogy jön vissza a 717.000.000 Ft támogatás ebből 1 év alatt???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mirko, 2015.08.18 14:30

Azért ezt ne szóljuk le. A támogatás már az első évben visszajön, ne a nyereségen agyaljunk ez nem vezet sehová. Ha csak a munkabért nézzük és járulékait, ez önmagában legalább 200-300 millió Ft évente.

Ismerek olyan kisvárost, amely kihalófélben van lekossága és vezetése rövidlátó gondolkodása miatt. Ott nem adnak pénzt idegennek, de nincs is és nem is lesz semmi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2015.08.18 14:02

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.18 13:38

Jó us ez - M. Pinault számára is jól jött a cégének adott 1 milliárd Ft-nyi támogatás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html