A karácsony előtti utolsó napok szinte a válság előtti hangulatot idézték a kereskedelemben. A vásárlók nagy része az utolsó hétre időzítette az ajándékvásárlást, legalábbis sok üzletben a pénztárak előtti hosszan kígyózó sorok erre utalnak. Továbbra is azzal lehet számolni, hogy 2010 utolsó hónapjában 4-5 százalékkal több pénzt költenek a vásárlók, mint egy évvel korábban.

Az ajándékvásárlás özönét az ajándékok csere-beréjének rohama követi, amikor - ugyanúgy, mint vásárláskor - nem árt néhány apróságra odafigyelni.

Sok kereskedő minden portékát kicserél az ünnepek után, de két feltételnek így is meg kell felelni: be kell mutatni a vásárlást igazoló nyugtát, ráadásul a terméknek hibátlannak kell lennie. (A megunt cipő, levetett ünnepi ruha, vagy a gyerekrágta játék már nem csere tárgya).

Több áruház az ünnepektől függetlenül is meghatározott időn belül kicseréli a nála vásárolt hibátlan terméket, erről írásban is tájékoztatják a vásárlókat.

Internetes vásárlásnál az előbbiekkel ellentétben jogszabályi kötelezettség a 8 napon belüli csere.

Természetesen másik eset, ha az ajándékok kicsomagolását követően valami elromlik, mert már vásárláskor is hibás volt, vagy fény derül valamilyen minőségi hiányosságra. Ha hibát talál, reklamáljon! - hívja föl a figyelmet a kereskedelmi szövetség. Minőségi reklamáció esetén kötelező jegyzőkönyvet felvenni, amit a vásárlók könyve nem helyettesít.

A jogszabályban előírt jótálláshoz kötelező jótállási jegyet is adni. A jótállási igény a jótállási jeggyel érvényesíthető. Jótállásos terméket minőségi hiba esetén a vásárlást követő három munkanapon belül kötelező kicserélni. Ha az üzletben mégsem adtak volna jótállási jegyet, vagy elveszett, a jótállási igény akkor is érvényesíthető, ha bármilyen más módon igazolni tudja a vásárlás tényét.

A szavatosság minden termékre vonatkozik, ideje pedig, ameddig reklamálhatsz - ha úgy véli, már a vásárlás pillanatában hibás volt amit vett - két év, ehhez viszont kell a vásárlást igazoló nyugta. Minden fogyasztási termék szavatossági ideje két év, kivéve, aminek minőség megőrzési, felhasználhatósági, vagy fogyaszthatósági határidejét külön feltüntették a terméken (általában élelmiszereknél, vagy különböző vegyi áruk esetében).

Az „akciós árut nem cserélünk" feliratnak nem kell bedőlni! Minőségi hiba esetén az akciós árut is ki kell cserélni, kivéve, ha a hiba volt az oka a leárazásnak - áll az OKSZ közleményében.