A vezető azzal indokolta a lemondását, hogy nem tudja felelősséggel folytatni azt a szakmai munkát, amelyre megválasztásakor tett ígéretet.

A Versenyképesség 2.0 csomagban foglalt érdekképviseleti javaslatok végrehajtása elengedhetetlen az ágazat versenyképességének megőrzése érdekében, ugyanakkor a csomag egyes pontjaival kapcsolatban megkezdett minisztériumi, hatósági tárgyalások több ponton is elakadni látszanak, annak ellenére, hogy azok megvalósítását a 2018. november 20-i találkozóján Palkovics László miniszter is támogatásáról biztosította - írja az MKFE.

Az MKFE Alapszabályának megfelelően az elnök feladatkörét 2019. március 20-tól Ignácz József Péter elnökhelyettes veszi át.