A következő öt évben mintegy egymilliárd dollár (300 milliárd forint) értékben fektet a körforgásos gazdaságot támogató projektekbe a Mol, a társaság el is fogadta a még 2016-ban meghirdetett hosszú távú stratégia aktualizált változatát. Hernádi Zsolt ennek kapcsán arról beszélt a lapnak, hogy nem elég fenntartható módon működni, mert az már alapvető elvárás, de felelős módon részt is kell venniük a körforgásos gazdálkodásban.

Azt is elmondta, hogy így minden második dollárt a karbonsemlegességre fordítanak: a vállalat 1,8 millió tonna üzemanyagot alakít át petrolkémiai alapanyaggá 2030-ig, és felgyorsítja a 2016-ban megkezdett transzformációját. Erre mintegy 4,5 milliárd dollárt (1350 milliárd forintot) költ, így tevékenysége 2050-re karbonsemleges lehet.

QP | Quality Placement

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a cél megvalósítására állami, uniós támogatást is igénybe vesznek, ha erre lesz lehetőségük. Az biztos, hogy a teljesítőképességünk határain belül marad a cégcsoport.

A Mol egyelőre várja a hulladékgazdálkodási rendszer megújítását célzó törvény kihirdetését, amelyet az Alkotmánybíróság döntésében foglaltaknak megfelelően alakított át a kormány és fogadta el hétfőn az Országgyűlés - ismertette a közeli jövő céljait Hernádi.

"Az a pazarlás, ami a mai hulladékgazdálkodást jellemzi Magyarországon, nem megengedhető. Nálunk sokkal gazdagabb országok sem engedik ezt meg maguknak. Rengeteg újrahasznosítható anyagot temetünk a föld alá, amit nagy energia- és anyagráfordítással gyártottunk le. A múlt év végéig el kellett volna érni Magyarországon az ötvenszázalékos újrahasznosítási arányt, ehhez képest 37 százalékot sikerült teljesíteni" - jellemezte a helyzetet és a kilátásokat.

A társaság a stratégia jegyében folytatja benzinkútjai átalakítását fogyasztási állomásokká: sokfajta üzemanyagot és sokfajta terméket árulnak majd, kényelmi szolgáltatásokat, élelmiszereket kínálnak.

"Folyamatosan bővítjük mobilitási szolgáltatásainkat. Tovább erősítünk a városi közösségi autózásban: a Mol Limo igazi siker - nagyon eltaláltuk a fogyasztói igényeket. Az elektromos töltőállomások kiépítését is folytatjuk, jelenleg 75 Mol Plugee van Magyarországon, 161 a régióban" - részletezte az elnök-vezérigazgató.