Rendkívüli közgyűlést hívott össze az MTA elnöke

Decemberre hív össze rendkívüli közgyűlést Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, a téma az akadémiát megcsonkító törvény lesz - írja a hvg.hu a közgyűlési tagoknak írt meghívólevél nyomán.
Szász Péter, 2019. szeptember 11. szerda, 19:13
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az akadémiai kutatóhálózatot átvevő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) már szeptemberben átveszi az MTA hálózatát, az MTA elnöke azonban továbbra is kitart amellett, hogy az ELKH-t létrehozó és az Akadémiát megcsonkító törvény sérti a tudomány szabadságára és a tulajdonra vonatkozó cikkeket az alaptörvényben, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult - olvasható a portálon.

Lovász már korábban jelezte kollégáinak, hogy rendkívüli közgyűlést fog összehívni az MTA "működését érintő törvény kapcsán, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok tárgyában". Mostani levelében pedig azt írta, a közgyűlést végül december 2-ára, 10 órára tűzték ki. A közgyűlés tárgysorozatáról az MTA Elnöksége hoz majd döntést az októberi ülésén.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK