Tovább emelték az MTVA vezetőjének fizetését

Míg korábban éveken át egységesen bruttó 2 millió forintot kerestek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetői, ez az összeg mostanra bruttó 2,4 millió forintra nőtt - írja a hvg.hu.
Szász Péter, 2019. április 24. szerda, 10:29
Fotó: Shutterstock

A portál közérdekű adatigénylésben kérte ki, hogy mennyit keresnek a vezetők a közmédiánál. Korábban csak a 2011-2016 közötti időszakra vonatkozóan kerültek nyilvánosságra adatok, miután az RTL pert nyert a közmédia ellen.

Akkor egységesen bruttó 2 millió forint volt a fizetés, ennyit kapott Böröcz István, Szabó László Zsolt és Vaszily Miklós is.

Most ez az összeg bruttó 2,4 millió forint, amely kedvezmények nélkül nettó 1,6 millió. Tavaly a magyar bruttó átlagbér 330 ezer forint volt, vagyis a jelenlegi vezető Papp Dániel ennek 7,2-szeresét keresi. Hogy pontosan mikortól emelkedett meg ez összeg, az nem derül ki az MTVA válaszából.

A vezérigazgató nem csak a havi fizetésére számíthat, ha kitűznek számára valamilyen prémiumfeladatot, és azt teljesíti, további akár 12 millió forintot vihet haza. Vagy, ahogy az MTVA fogalmaz: egyéb juttatás a vállalati gépjármű, mobilkommunikációs eszközök korlátlan használata, prémiumfeladat kitűzése (opcionális) esetén legfeljebb 5 havi alapbérnek megfelelő prémium/év. Tavaly márciusban prémiumfeladatra vonatkozó pluszjuttatás az MTVA tájékoztatása szerint nem volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

stat, 2019.04.24 13:24

Ő legalább csinál is valamit, és egykettőre kikerül, ha nem megy a cég. Viszont ez sok elemző, kutató intézet vezető mit dolgozik, nagyjából ennyiért . azt jó lenne tudni. Mivel töltik a napi 8 órát? jó lenne erről is olvasni.
Ha arra gondolok, hogy szeretem a jégkrémet tejszínnel, csak a pénztárcám ritkán engedi meg. Sirni tudnék. meg azért is, hogy ilyen mérhetetlen különbség törvényesen megengedett.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.04.24 13:03

Ezt az ocsmány náci propagandát amit folytatnak még az ilyen gerinctelen biológiai organizmusok is csak nagyon sok pénzért végzik el. A hatalom pedig kifizeti az árát....persze a mi adónkból....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.04.24 10:36

Ez jó hír, legalább látványosabban emelkednek a magyar átlagfizetések.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html