Vaskosan veszteséges volt a hulladékkezelő, de fizetésemelést kapott a vezető

Nagykőrösön az önkormányzat elfogadta, hogy közel 50 millió forintos veszteséggel zárt tavaly a városi cég, amely a hulladékszállítás mellett ingatlanhasznosítást is végez. Valamint megszavazták, hogy a cég vezérigazgatója kaphat prémiumot, ő lemondott róla. Viszont a veszteséges céget most már emelt fizetéssel vezetheti.
Szabó Dániel, 2019. július 8. hétfő, 16:10
Fotó: Pixabay

A KÖVA-KOM Nonprofit Zrt 2018. évi beszámolóját 363 millió 938 ezer forint mérlegfőösszeggel és mínusz 47 millió 472 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel fogadták el - kezdi cikkét a Heti Hírek helyi hírportál, amely szerint az önkormányzati vagyon- és hulladékkezelő cég könyvelésével zárt ülésen foglalkozott az önkormányzat.

Azt írják, az elmúlt évi tevékenységének premizálásáról volt szó az ülésen, melyen az a döntés született, hogy a testület megállapította, a meghatározott prémiumfeltételek teljesültek, de tudomásul vette, hogy arról a vezérigazgató lemondott. Viszont az eldőlt, hogy Vozárné Ragó Ildikó vezérigazgatói mandátumát pályáztatás nélkül 2019. október 1-től 2024. szeptember 30-ig meghosszabbítják, ehhez pedig a fizetését is emelték: az eddigi havi 500 ezer forintról havi 650 ezer forintra. A portál szerint Nagykőrös polgármestere figyelmeztette a képviselőket, hogy mivel közgyűlési határozatról van szó, így azt nem lehet nyilvánosságra hoznia a jelenlévőknek, de a lap ezt vitatja, lévén közpénzek felhasználásáról van szó.

Bár arra a cikkben nem térnek ki, de KÖVA-KOM Zrt. tavalyi évről szóló beszámolójából kiderül, hogy az előző évhez képest 91,8 millió forintról 104,5 millió forintra nőttek a társaság kötelezettségei. A társaság árbevételei is csökkentek az előző évhez képest: 2018-ban már csak 432,7 volt az egy évvel korábbi 479,95 millió millió forinthoz képest.

A kiegészítő melléklet magyarázata szerint azért, mert csökkent a hulladékgyűjtésből származó bevételük (171,95 millióról 134,92 millió forintra). Emiatt kérték is az állami központi cégnél, az Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő (NHKV) Nonprofit Zrt. által fizetett szolgáltatási díj felülvizsgálatát. A kukaholdingként emlegetett központi társaság is forráshiánnyal küzd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

efi99, 2019.07.09 19:04

@narancsragacs:
Sajna, ezek már mind foglaltak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.07.08 23:47

Veszteséges cég alkalmazottjának nem járhat prémium, aki megszavazta ki kell rúgni mert felelőtlenül bánik a cég pénzével. Viszont vezérigazgatónak 500KHUF/hó fizetés azért az vicc kategória
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.07.08 22:05

@efi99: valamelyik stadion, vagy vizesvb, lopimpia, stb ? :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

efi99, 2019.07.08 21:58

Én is szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol a prémiumfeltétel az 50 milliós veszteség.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html