Nagyot bukott a biztosító - minden autóst érint

Akár a magyarországi biztosítási gyakorlat módosulását hozhatja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése, amelyben tisztességtelen szerződési feltételnek nyilvánította és megsemmisítette az Allianz Hungária Zrt. casco-feltételeinek egy részét.
Szakonyi Péter, 2018. március 29. csütörtök, 15:54
Fotó: Napi.hu

Tisztességtelen szerződési kikötés miatt érvénytelen az Allianz szerződési feltételeiben szereplő rész, amely úgy szól, hogy a gépjármű valamely indítókártyájának vagy kulcsának hiánya esetén a biztosító a lopáskárt (minden további körülmény vizsgálata nélkül) nem köteles megtéríteni - olvasható a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében.

A döntés fontos állomása annak az örökös vitának - biztosítók és biztosítottak között -, hogy hol húzódik a kötelező gondosság határa.

A gépkocsi távirányítója, kulcsa, indítókártyája olyan bizalmi tartozék, amelyekre a biztosítottaknak különösen oda kell figyelniük. Aki gondatlanul nem zárja le az autóját, lakását, azok érvényes biztosításuk ellenére sem kaptak kártérítést és ez a jövőben sem változik majd.

Céges autót loptak el

Kevesen tudják, hogy az új Polgári törvénykönyv széleskörű lehetőséget nyújt a biztosítóknak a korábbiakhoz képest jelentős szigorításra - legalábbis azon ügyfeleknél, akik nem minősülnek fogyasztónak, vagyis akár a családi vállalkozások esetében. Éppen ezért kell a casco-biztosítást nagy gonddal kiválasztani.

A most született jogerős ítélet azonban egyértelművé tette, hogy a biztosítók még a gazdálkodó szervezetek biztosítási feltételeibe sem csempészhetnek be akármit, tehát nem alkalmazhatnak tisztességtelen kikötéseket. Valójában erről szól ez a most született bírósági határozat.

Az Allianz - a mostani slusszkulcsos ügyben - gyakorlatilag kizárta ügyfelei számára az egyedi körülményekre hivatkozás, így gyakorlatilag az érdemi védekezés lehetőségét. A biztosítás viszont éppen az előre nem látható, fel nem ismerhető kockázatokra szól.

Előfordulhatnak ugyanis olyan esetek, amikor a biztosított gondos eljárása esetén sem tudja leadni a pótkulcsot. Amikor például magával a kulccsal lopják el az autót egy olyan időpontban, amikor az autósnak a kulcs hiányáról még nem is kellett, hogy tudomása legyen.

Megfigyelők szerint az Allianz Hungáriával szembeni mostani döntés nyomán azt is elképzelhető, hogy más biztosítók nem várják meg a perek tömegét, hanem automatikusan törlik a problémás részeket a szerződésekből.

A kép forrása: napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

fazakasl, 2018.03.31 07:01

@rotaryfun:

Sokszor az ember alaposabban elgondolkozik azon - mennyi pénzt is hagy ott, vagy fizet ki a mindenféle csibész biztosítóknak!
Én például a casco-t akkor hagytam abban, amikor fejben gyorsan kiszámoltam - ha bármi károm van, az sokkal olcsóbban megvan önerőből, mintha a biztosító csináltatná meg, oszt még azt önrészt is egyből levonja belőle.
A kötelező feleősség-biztosítás pedig - csaknem ugyanez a szitu ....

A biztosítók (AB Aegon és Hungária) valamikor azért akarták abbahagyni a casco-t, mert nekik "annyira ráfizetéses"! Utána gyorsan árat emeltek!
Érdekes. Azóta bezzeg - egymást érik a biztosítók - arra a "nagy veszteségre".
Pontosan olyan mindez, mint vannak a pékek, akik szintén sokat sírtak, hogy hűű de milyen drága a gáz, a munkaerő - az adalékok - és a liszt, így aztán nem éri meg nekik sütni, avagy tényleg komolyabban árat kéne emelni!
A nagy ráfizetésük okán - Csoda - ámde azóta van az, hogy szinte minden utcasarkon ilyen vagy olyan pékség nyílott.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.03.29 21:14

Átverés az egész. Mocskos biztosítóknak addig ügyfél valaki amíg fizet. Amint kér egyből peres fél lesz belőle. Persze a narancsállam sunyi módon hagyja hogy a pofátlan sarcbegyűjtés zavartalan legyen, hiszen a biztosítási adót vigyorogva vágják zsebre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html