Az üzemben tapasztalt áldatlan állapotok miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a létesítmény tevékenységét, valamint csaknem két tonna jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszer tételt vont ki a forgalomból - adta hírül a hivatal.

Többek között megdöbbentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei január végén egy Fejér megyei húsüzemben tartott helyszíni ellenőrzés során. Az Ábrahám-Sped Kft. üzeme Perkátán található. A Céginfo.hu adatai szerint a tíz főt alkalmazó vállalkozás 2019-ben 615 millió forint nettó árbevétel mellett 97,5 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

A vágóhídi melléktermékeket (csontok, zsigerek, koponyák, bőrök, lábvégek) az udvaron egy féltető alatt nyitott ládákban és a padozaton tárolták. Az engedélyezett üzem udvarára egy korábbi csőtörés során a szennyvíz is kijutott és ott felhalmozódott. Megdöbbentő módon az udvar hátsó részén a szabadban három, levágásra szánt szarvasmarha feküdt elhulláshoz közeli állapotban. Az állatok felállni sem tudtak, egyikük hátsó lábán kötelek voltak - írta a Nébih.

Az ellenőrök azt tapasztalták, hogy a vágóhíd takarítatlan, rendkívüli mértékben szennyezett. A padozaton vér, sár, bendőtartalom és egyéb, felismerhetetlen szennyeződés volt jelentős mennyiségben. A falakat, berendezési tárgyakat kosz borította. A dobogón és az egyik kézmosóban is belsőség volt. A helyiségben található - rendkívül szennyezett - eszközfertőtlenítők egyike sem működött és az eszközöket (kések, testhasító fűrész) szintén vér és egyéb maradványok borították.

A csomagolóanyag-raktárban rendkívül erős rágcsáló vizeletszag érződött, a csomagolóanyag és padozat rágcsálóürülékkel szennyeződött. A ládamosó helyiségben szintén rágcsáló nyomai (ürülék és rágásnyomok) voltak, továbbá a helyiségben található kétmedencés mosogató nem volt a csatornába bekötve, szennyvize a padozatra folyt.

A Nébih a súlyos élelmiszer-biztonsági problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem tevékenységét. A helyszínen fellelt 1940 kg nem nyomon követhető, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszernek pedig haladéktalanul elrendelte a forgalomból történő kivonását, valamint forgalomba hozatalát megtiltotta.

Az eljárás folyamatban van, a vállalkozás jelentős bírságra számíthat - olvasható a hivatal közleményében.