A Hír Tv összeállítása szerint ezt a negyvenmilliárd forintot a minisztériumoknak és állami hivataloknak kell összespórolniuk kiadásaik befagyasztásával - írja az MTI.

A kormányhatározat értelmében tilos meghosszabbítani vagy újrakötni a lejáró tanácsadói, illetve egyéb szellemi tevékenységre vonatkozó szerződéseket. Befagyasztották a bútorvásárlást, az informatikai eszközök és autók beszerzését, felfüggesztették a jutalmak kifizetését, továbbá előírják a hatályos szerződések felülvizsgálatát.


A minisztériumok többségének néhány milliárd forintot, míg a legtöbbet, 11 milliárd forintot, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kell megspórolnia.


A határozat előírja, hogy a negyvenmilliárdon felül az önálló gazdálkodási intézményeknek is be kell fizetniük a büdzsébe, és meghatározza, hogy melyiknek mennyit. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől például ötmilliárd forintot várnak.

A kormány utasította a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az állami vagyonról szóló előirányzatból húszmilliárd forintos megtakarítást érjen el.