Nem hoz azonnali megtakarítást a Volánok és a vasút átalakítása

A Volán-társaságok megalapították a száz százalékban állami tulajdonban lévő regionális közlekedési központokat, azok cégbírósági bejegyzése folyamatban van − tájékoztatta a Napi Gazdaságot a fejlesztési tárca. A minisztérium szerint a következő lépés a portfólió társaságaiban lévő állami tulajdonú részvények régiós társaságokba apportálása.
Diószegi József, 2013. január 2. szerda, 16:47

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Az átalakítás célja a rendelkezésre álló erőforrások költséghatékonyabb felhasználása, a folyamat azonban többletfinanszírozást igényel, ezért a beszerzések központosításából és a szinergiákból adódón kívül egyelőre nem számszerűsíthető a megtakarítás, azt a központok régiós szervezetének kialakítása után lehet majd meghatározni. A tárca előzetes számításai szerint ugyanakkor az átszervezés során a kezdetben jelentkező beruházási igényeket fedezik majd a racionalizálásból eredő megtakarítások.

A közösségi közlekedés átalakítása során a MÁV Zrt.-t − az üzemgazdasági folyamatok racionalizálása mellett − az alaptevékenységhez nem szükséges feladatoktól és költségektől is mentesítenék. Az átalakítások 2012 közepén léptek intenzívebb fázisba a MÁV-nál, a két fő irány a személyszállítás, illetve a vasúti pályaműködtetés új rendszerének kialakítása. A vasúti pályaműködtetés módosítása a vasútbiztonsági kockázat miatt hosszabb előkészítő munkát igényelt, így ezen a területen jelentősebb működési és szervezeti változás csak 2013 második negyedévétől várható. Az első időszakban a MÁV átalakítása sem jelent költségmegtakarítást, a felszabaduló forrásokat használják fel az eddigieknél hatékonyabban. A jövőbeni egyik fő cél a párhuzamos tevékenységekből, illetve a nem megfelelő munkaszervezésből adódó költségek csökkentése.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

USE, 2013.01.02 22:04

...nálunk vidéken párszor utaztam helyijáratos busszal.
Nem hittem a szememnek mikor a sofőr senkinek nem adott jegyet csak egy ötvenest dobott mindenki.
Mikor jegyet kértem majdnem kinéztek!
...
Mikor egy fél év múlva megszüntették a járatok több, mint felét ment a zúgolódás!
Ennyit a hozzáállásról...magyar módi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2013.01.02 21:59

@rigolya: A Volánoknak adtunk önkormányzati pénzt, állami pénzt, és ehhez kapnak bérlet- és jegypénzeket, meg az ipari parkokban a cégeket is leszedik, hogy oda is menjen járat. Na most akkó még mennyiféle jogcímen kellene adni, hogy maradjon buszra? Gyanítom, ha többet kapnának, akkor több prémcsit osztanának. Ennyi. És mit szósz egy fidesz közeli buszgyártóhoz? 1 forintért Ikarus gyár? Én anno azt mondtam, hogy az ezerszeresét fizetem érte. Nem éltek vele, pedig az 1000x több lett volna. :-)) Ez egy széles mosoly. Na,
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kajan, 2013.01.02 20:05

@laci_52:
Csak egyetérteni lehet ezzel a megállapítással.
Szükség van a frissítő szellőre,de a vihar legalább olyan károkat tud okozni.
A szakmai "szeretet",illetve a fiskális szemlélet egyensúlya nagyon fontos!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kajan, 2013.01.02 19:59

@Zsint1:

"De most valamiért a vasuti lobby az erősebb, amire rámegy a hatékonyabb autóbuszos közlekedés. És a tragédia az, hogy emögött semmilyen valós és korszerű koncepció nincs, csak egy erőből átviendő illúzió."
Azt gondolom,a kötöttpályás közlekedésnek az elkövetkezendő időkben mindenhol elsőbbséget kell élveznie.
Nyilván "karcsúsitott"(nem csak végrehajtói)létszámmal,korszerűbb jármű állománnyal,megfelelő pályával.


Az egész komment egy kissé bonyolult tartalmú levezetés,úgy tűnik,egy sértett bürokrata megnyilvánulása ,"felsőbbrendű" nyelvezettel...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2013.01.02 19:44

Ha a MÁV-nál rendesen körülnéznének, sok milliárd feleslegesen elfolyó forintot találnának...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html