Nyaralóhajókat vesz a Mahart

A Mahart Magyar Hajózási Zrt. felhívással induló tárgyalásos eljárást indított a Közbeszerzési Értesítőben 20 nyaralóhajó beszerzésére, valamint az ezekhez kapcsolódó nemzetközi marketingre.
Németh Géza, 2018. április 19. csütörtök, 15:04

Mint arról a Napi.hu is korábban beszámolt, múlt év végén a hatósági ügyintézés szempontjából nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a magyarországi nyaralóhajózás pilot programját. A beruházásra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak. Kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek. Először a Tiszán Kiskörétől Vásárosnaményig, a Bodrogon pedig Tokajtól a szlovák határig indul el a szolgáltatás a Mahart Magyar Hajózási Zrt. részvételével.

A 20 hajó beszerzése kétszer 10 darabos részre oszlik, ebből az első 10 darabot a jövő év első felében, míg a második csoportba tartozókat a szerződéskötéstől számított egy éven belül kell leszállítania a majdani nyertesnek. Így legkorábban jövő tavasztól lehet nyaralóhajón élvezni a két magyar folyót.

Megvan ki járt jól
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor jóbarátja-nagyvállalkozó elég szerencsésen vásárolt be a nyaralóhajózásra kiszemelt területbe. Mészáros Lőrinc Búzakalász 66 Felcsút Kft-je 2016. novemberben rendkívüli vétellel, egy csomagban vásárolta fel a felszámolás alatt álló francia Soparfint S.A. bodrogkeresztúri érdekeltségeit - írja a Zoom.hu, amely szerint a hajótúrák érintik ezeket a szakaszokat.

A nyertesnek a hajók leszállításán túl vállalnia kell azt is, hogy a saját nemzetközi értékesítési rendszerében - bérbeadási céllal - hirdetnie kell a magyarországi hajókat, a szerzödés hatálybalépésétől számítva 3 éven keresztül.

Valamennyi hajónak azonos típusúnak kell lennie. Az első 10 járműből 4 darab 2 kabinos, 2 darab 3 kabinos és további 4 darab 4 kabinos lesz. A hajók műszaki paramétereit és felszereltségét egy hosszú lista tartalmazza, ezekből emelünk ki néhányat. A hajók hossza 10-15 méter, a szélessége 4 méter, a merülése 1 méter, a felépítmény magassága pedig - a vízvonal felett - legfeljebb 3,3 méter lehet. A hajókon lesz egy 50-100 lóerős dízelmotor, amely óránként 8-12 kilométer megtételét teszi lehetővé. Belülről és a fedélzetről is vezetni lehet a hajókat. A kabinokban két fekhely található, de a nappaliban is ággyá alakítható a kanapé.

A 2 és 3 kabinos hajóban legalább 1, míg a 4 kabinosban  legalább 2 fürdőszoba a követelmény, ezekben meleg vizes mosdó, zuhanyzó, elektromos öblítésű WC és tükör az előírt felszerelés. A konyhában gáztűzhely, hűtőgép és meleg vizes mosogató lesz. A meleg vizet egy legalább 50 literes bojler szolgáltatja, az édesvízi tartály 400 literes lesz. A felszerelés része egy 200 literes fekália- és egy ugyanekkora térfogatú szennyvíz tartály is.

A második 10 darab hajót tartalmazó szállítás feltételei megegyeznek a felsoroltakkal. Az első 10 hajóból 1 darab 4 kabinost jövő év február első napjáig, míg a többit május elsejéig kell leszállítani. A második 10 hajó szállítási határideje: a szerződés hatálybalépését követő 12 hónapon belül.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben nyaralóhajók gyártásából és/vagy értékesítéséből és/vagy bérhajó flotta részeként történő üzemeltetésből legalább 1,5 millió euró nettó árbevétele származott.

A felhívásra május 18-ig lehet jelentkezni. A második forduló végén az értékelésnél az ár 80, míg a minőség 20 súlyszámmal szerepel.

A Zoom.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK