Eredményesen zárult a több hónapos tárgyalássorozat, amely az ABB ózdi gyáregységének bezárására igyekezett megoldást találni. A befektetőjelöltek közül végül a Wellis Magyarország Zrt. vezetésének sikerült megállapodnia a kivonuló multinacionális cég menedzsmentjével, így a jakuzzikat, medencéket, fürdőszobai kellékeket gyártó és forgalmazó cég használhatja tovább a sajóvárkonyi telephelyet - adta hírül Riz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Facebookon.

A 800 új munkahely létrejöttét jelentő 8,5 milliárd forint értékű beruházás 3 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással valósul meg. Az újonnan érkező cég a svájci ABB épülete mellett további földterületet is kíván vásárolni a városban, ahol egy logisztikai központot építi majd fel.

A Wellis megvette az ABB otthagyott ózdi telepét, a 29 ezer négyzetméternyi gyárterületre új gépeket visz, emellett 20 ezer négyzetméter logisztikai központot épít, a beruházással a medencegyártásban a világ egyik legnagyobb kapacitását hozza létre - fogalmazott a bejelentésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Honlapja szerint a Wellis Magyarország Zrt. ötfős családi vállalkozásként indult 2000-ban, Hidromasszázs Centrum néven, ekkor még kizárólag import termékekből állították össze wellness termékeiket. A társaság hidromasszázs kádak, medencék gyártásával és kereskedelmével, illetve masszázskabinok, infraszaunák, fürdőszoba bútorok, egyéb kiegészítők kereskedelmével foglalkozik, a tevékenységi körhöz tartozik a cég által forgalmazott termékek beüzemelése, szervizelése is.

A 2010-es évek elején már százfős középvállalatként saját tervező- és gyártóegységet is létrehoztak, megkezdődött a beltéri hidromasszázskádak és kültéri masszázsmedencék hazai gyártása. 2015-re pedig 300 fős nagyvállalat lett, a megrendelésállomány elérte az évi 5 ezer darab kültéri jakuzzit. 2020-ban pedig - immár több mint 600 embernek munkát adva - fogalmazódott meg a saját tervezésű jakuzzival kombinált ellenáramoltatós úszómedence tömeggyártása, a cél az évi 15 ezer jakuzzi legyártása.

A Céginfo.hu adatai szerint a két magánszemély (Czafik Zsolt és Czafik Ákos) tulajdonában lévő zrt. létszáma jelenleg 619 fő, 2019-ban csaknem 13 milliárd forint árbevétel mellett az adózás előtti eredmény 914 millió forint volt, ebből 500 millió forintot osztalékként kivettek a tulajdonosok.

Már hónapok óta aggódhattak

Még február közepén jelentették be, hogy 2020 végén bezárja ózdi ABB Industrial C&S Hungary Kft. néven működő gyárát az ABB ipari technológiai vállalat a piaci kereslet csökkenése miatt. A gyár 2018-ban került a vállalat tulajdonába, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként. Az ózdi üzem főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyártott. A bezárás megközelítőleg 1000 munkahelyet érint.

A Napi.hu nemrégiben riportot készített a gyárnál. Eszerint e nyilatkozó dolgozókat titoktartási szerződés köti, így kevésbé mesélhettek a részletekről, mi zajlott le a gyáron belül a bezárás bejelentése óta, pár érdekességet azonban megosztottak lapunkkal. A beszámolók szerint leszámolási ütemtervet kaptak az alkalmazottak, amiből kiderült, hogyan is fog kinézni hónapról hónapra a leépítés, mire is számítsanak pontosan. Ugyan pár hónap még hátravan a gyár teljes bezárásáig, az elmondottak alapján viszont már csak néhány száz alkalmazott dolgozik az üzemben.

Akkor azt írtuk, hogy "összességében elmondható, hogy a legjobb megoldás mind a munkakeresők, mind az ózdi önkormányzat számára egy új cég lenne az elköszönő vállalat helyén, ami képes munkát adni minél több embernek a környékről. Ehhez azonban a kormányzat segítségére is számítanak a helyiek."