Még pereskedik a magyar állam az állammal

Még 2019 december végén váratlanul az állam saját kezébe vette az egykori közbeszerzési sikercég, a Penta Industry felszámolását. Az állami felszámolóhoz került társaság viszont perben állt a szintén állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel. A logika azt diktálná, hogy ebben a helyzetben a bírósági eljárástól elálljon legalább az egyik fél, de februárban mégis folytatódott a tárgyalótermi hadakozás.
Szabó Dániel, 2020. február 24. hétfő, 07:08
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel - Illusztráció.

Egykor még építőipari körökben biztosra vették, hogy egyes közbeszerzéseken, ha elindul a Penta Industry Kft., akkor azt meg is nyeri. Főként a Kisvárdai Önkormányzat, vagy a Seszták Miklós egykori fejlesztési miniszterhez közelinek mondott kiírásokon tarolt az építőipari társaság, így például ők építhették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város stadionját, vagy bízták rájuk helyben termálkutak és hőházak, valamint egy multifunkciós edzőcsarnok kivitelezését is.

Később a társaság már olyan presztízs beruházásokban is részt vehetett, mint a Fidesz bölcsőjének tekintett ELTE Bibó István Szakkollégium felújítása. Nemcsak a párt születése miatt volt kiemelten fontos beruházás ez a kormányzat számára, hanem a 2017-es miniolimpiává avanzsált vizes vébé révén is, ugyanis a versenyzők egy részét itt szállásolták volna el. Azért a feltételes mód, mert végül a Penta Industry Kft. nem tudott elkészülni határidőre a munkálatokkal.

Ahogy arról korábban a Napi.hu részletesen írt, a piaci és a kormányzati körök szerint is ez a késés eredményezhette azt, hogy a társaság kegyvesztett lett. A vizes vébé joggazdája, a Nemzetközi Úszószövetség (hivatalos rövidítéssel FINA) ugyanis ezt a csúszást negatívumként emelte ki a miniszterelnöknek is. Hogy ebből a pletykából mi igaz, máig nem tudni, viszont az tény, hogy a Penta Industry Kft. alig másfél év leforgása alatt földbe állt: perek sorát indították az elmúlt két évben a társaság ellen az alvállalkozók és megbízók.

(Bírói) kalapács alatt

Tudomásunk szerint csaknem 50 bírósági eljárást indítottak a cég ellen 2017 óta. A perdömping pedig kétélű fegyver volt: ha a társaság minden alvállalkozóját kifizeti, akkor azért, ha bíróságon próbálja megvédeni igazát, akkor a jogi költség előfinanszírozása miatt veszítette volna el fizetőképességét. Végül az utóbbi forgatókönyvet választották, aminek a vége az lett, hogy a 2019. november 8-i Cégközlönyben már a felszámolási eljárás megkezdését jelentették be.

Viszont nem maradt sokáig a kijelölt felszámoló kezében a cég sorsa, mert december 25-én a Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet, melyben a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a céget. Lényegében a csődben lévő Penta Industry számára azt jelentette, hogy a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) vihette tovább a csődeljárást.

Évek óta húzódó névvitát is keresztülhúzott a bedőlés
A Penta Industryt 2011-ben alapították, és már az első évben mintegy 250 millió forint nettó árbevételt ért el, miután a Penta Általános Építőipari Kft. leányvállalatából elkezdte kinőni magát. Aztán útjaik elváltak, az utóbbi cég ma is működik.

Viszont az egykori "testvércég" névvitába is keveredett a bedőlés előtt az Industryval, hogy hagyják el a Penta részt a megnevezésükből. Végül is engedni látszott a felszámolás alá került cég: már 2018. július 31-én elkezdték bejegyeztetni az Octa Vertical Kft. nevet, de jogi okokból erre nem került sor.

A helyzet viszont épp ettől izgalmas: a társaság így lényegében az állami NRN "tulajdona" lett. Csakhogy a már említett perdömpingben nem egyet éppen magyar állami cégek indítottak a társaság ellen. Maradva a már említett ELTE Bibó István Szakkollégium felújításánál, itt a megrendelő a szintén állami tulajdonú Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt a megbízó, majd a per kezdeményezője. Ahogy azt portálunk közölte, az ügy lényege, hogy beruházás befejezését követően az MNV Zrt. birtokba vette az ingatlant, azonban garanciális hibajavítások, valamint a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció kapcsán vitába kezdett a kivitelezővel.

A Penta Industry érvelése szerint viszont a megbízó nem biztosította számára a megfelelő munkavégzési körülményeket, felvonulási területet. Az egész beruházás - minden módosítás után - mintegy 600 millió forintot tett ki, az okozott kár tényleges mértékének megállapítása igazságügyi szakértő feladata.

A per megy tovább, nem vár

Az eljárás most azután is folytatódik, hogy lényegében két állami szereplő pereskedik már egymással szemben. Februárban újabb tárgyalási napot tartottak, de azon csak az MNV jogi kévpiselői voltak jelen, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. nem kért fel új ügyvédeket az ügy vitelére. A korábban kirendel Asset Insolvency Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft. által felkért képviselők viszont már visszaadták megbízásukat - értesült lapunk, amely meg is kereste az NRN-t, hogy az érdekes állam kontra állam ügynek milyen feloldása lesz.

A Penta Industry Kft. felszámolási eljárása keretében a társaság tevékenységének, szerződésállományának, irat anyagának, követeléseinek felülvizsgálata, valamint a perek vizsgálata folyamatban van. A vizsgálat eredményétől függően kerül sor a felszámolási eljárás lefolytatására és a perek vonatkozásában a konkrét döntéshozatalra.

- közölte az állami felszámoló a Napi.hu-val. Tehát egyelőre még a bíróságon folytatódhat a jogi eljárás, amely annak dacára sem áll le - a magyar jogrendnek megfelelően -, hogy csak a felperes képviselteti magát.

Hogy a Penta Industry vitás felei megkaphatják-e a pénzüket, egyelőre kérdéses. A cég a 2018-as beszámolóit még nem adta le, de 2017-ben közel 11,5 milliárd forintos árbevétel mellett 476,3 millió forintot profitot termelt. Az előtte években is folyamatosan nőtt a forgalma: míg 2013-ban csak 1,72, addigra ez 2015-ben már 4,65 milliárd forintra nőtt, 2016-ban pedig már meghaladta az 5,5 milliárd forintot - derül ki az Opten adataiból.

HOZZÁSZÓLÁSOK