Sorra szűnnek meg a Posta leánycégei

Mindössze másfél évvel a tevékenysége megkezdése után már törlik is a Magyar Posta hírlapkereskedelmi leánycégét.
Vég Márton, 2019. december 5. csütörtök, 17:30
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Nem lesz hosszú életű a Magyar Posta Zrt. hírlapkézbesítő leánycége, a Pohírker Postai Hírlapkereskedelmi Zrt., amelynek végelszámolással történő megszűnését december 4-én jelentette be az állami társaság. A leánycéget ugyanis 2018. áprilisában alapították 100 millió forintos alaptőkével, és tavaly júliustól kezdte meg az üzleti tevékenységét, a legújabb tervek szerint azonban 2020-ban már törlik is.

A Pohírker "azzal a céllal került létrehozásra, hogy a nagykereskedelmi tevékenységével rövidtávon a Magyar Posta Zrt. számára csökkentse az árus szolgáltatás veszteségét, javítsa a logisztikai tevékenység jövedelmezőségét, és az üzleti célok realizálódása esetén, középtávon az árus terjesztés nyerseségessé váljon" - olvasható a leánycég beszámolójában. Ezt a középtávot nem éli meg a társaság, de 2018-ban minimális nyereséggel zártak: 707 millió forint bevétel mellett 22 millió forint profitot tudott felmutatni. Az állami társaság árbevételén belül alig néhány százalékot ért el 2018-ban a 8,8 milliárd forintos forgalmú hírlapüzletág. Ez azonban nemcsak sajtótermékek kereskedelmét jelenti, hanem a címzetlen reklámtermékek kézbesítését is.

Ezzel egy újabb postai cég süllyed el, hiszen a nyáron a Posta Paletta utalványforgalmazó (Posta Paletta Zrt.) is befejezte tevékenységét. Valamint a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. is minden ügyfelét és vagyonát idén október 21.-én átadta az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. kezelésébe és felfüggesztette valamennyi befektetési szolgáltatási tevékenységét.

Csökkentené a hírlapárusításból származó veszteségeit a Magyar Posta, így számos postán megszüntetik ezt - írta a a Magyar Nemzet.

Igazából már el is kezdték megszüntetni a hírlapárusítást, ősztől év végéig elvileg 3-4 ütemben oldják meg a tevékenység leépítését. A leírás szerint ott szűnik meg, ahol veszteségesnek ítélik meg. Eddig egyébként szinte minden postán árultak újságokat. A cég vezetése szerint ez nem közszolgáltatás, hanem pusztán üzleti alapon árulják az újságokat. Mindössze 550-600 postafiókban maradhat meg a hírlapárusítás. Ezek mellett 200-250 mobilposta is hírlapárusító hely lehet még. A Magyar Posta és a kormány között amúgy 2013-tól 2020 végéig érvényes az egyetemes postai közszolgáltatásról szóló szerződés.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Mekelekke, 2019.12.06 01:40

Az Ellopjukakülföldrőlrendeltcsomagodat KFT is meg lesz szüntetve? Mert tartoznak nekem egy okosórával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html