Rájár a rúd a TV2-re

Legutóbb egy millió forintra büntették a Tv2-őt, most pedig hét és fél milliót kell fizetnie.
Diószegi József, 2012. március 2. péntek, 11:28
Fotó: Napi.hu

A Médiatanács összesen 7,5 millió forintos bírságot szabott ki a TV2-re, a testület ugyanis azt állapította meg, hogy a TV2 Tények Reggel és Mokka című műsoraiban ugyanazon hír kapcsán az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró szabályok súlyosan sérültek. (A TV2 egy gyilkosság áldozatának kiskorú gyerekeit - köztük egy 9 évest - megalázó módon szerepeltette a Mokkában).

Annak ellenére, hogy a TV2-n először fordul elő ilyen eset öt millió forintos büntetést szabott ki  acsatornára. Korábban a hatóság összesen három hasonló ügyben indított eljárást, de a szankciók egyik esetben sem haladták meg az ötszáz ezer forintot.

Egy másik alkalommal a TV2 Mokka című műsorában több bűncselekményről szóló hír is adásba került. Az információs magazinban olyan módon és tartalommal számoltak be az esetekről, ami miatt a tudósításokat csak késő este sugározhatták volna. A korhatár-besorolási szabályok megszegése miatt a csatornának ezúttal 2,5 milliós büntetést kell megfizetnie.

Ezekhez képest elenyésző volt azt az egy millió forint, amennyire legutóbb menbüntette a hatóság a TV2-őt, az Összeeszküvők című valóság show kapcsán.

HOZZÁSZÓLÁSOK