Rekordévet zárt a Fűzfői Papír

A Fűzfői Papírmanufaktúra Kft. eddigi történetének legjobb évét zárta 2010-ben, az iskolai és irodai papírárut gyártó cég előző évi 1,1 milliárd forintos nettó árbevételét 1,7 milliárdra növelte.
MTI-Eco, 2011. július 26. kedd, 11:22
Fotó:

László Albert ügyvezető elmondta, hogy a jelentős forgalomnövekedést bankhitel nélkül érték el, s 2009-hez képest a gyár majdnem háromszorosára növelte árbevételét. A papírgyár 2008-as felszámolása óta folyamatosan nyereséget termel, terveik szerint a 2011-es évet még jobb eredménnyel zárják

Idén a műszakszám növelése mellett 15 fős létszámbővítést hajtottak végre, ezzel 55 főt foglalkoztatnak a csaknem hatezer négyzetméteres fűzfői papírgyárban. Mint elmondta, idén háromezer tonnányi papírt dolgoznak fel.

Terveik szerint az export aránya a jelenlegi 15 százalékról a következő években növekedni fog. László Albert tájékoztatása szerint a német piacot különleges figyelemmel kísérik, tavaly megalapították Füsfö Deutschland néven német leányvállalatukat.

A kínai import jelentős árfolyam változás és fuvarköltség növekedés miatti háttérbe szorulása nyomán a régióban is bővítik a piacot, a SPAR csoport megbízásából Csehországba szállítottak füzeteket. Elmondta, hogy Romániából és Horvátországból is kaptak megrendelést.

Az innovációra példaként említette, hogy a balkezeseknek készített spirálfüzetet, illetve azt, hogy szeptembertől orvosok és pedagógusok bevonásával tesztelik az írás és olvasás feladatával nehezen boldoguló gyerekeknek (diszlexia, diszgráfia) készült új termékeiket. Az iskolai füzetek értékesítéséből adódó extrém szezonalitást asztali naptárak és tekercses csomagolópapírok gyártásával tompítják, s idén márciustól raktárra gyártják a normál füzeteket - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK