Augusztus 1-jén lép hatályba a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 210. § (3) bekezdésének módosítása. Ez alapján a bankok a lakossági kölcsönszerződés vagy fogyasztóval kötött pénzügyi lízingszerződés esetén kizárólag a kamatot, díjat vagy költséget módosíthatják „egyoldalúan - az ügyfél számára kedvezőtlenül - abban az esetben, ha a szerződés az abban egyértelműen, konkrétan meghatározott, a módosítandó költségelemre kihatással bíró feltételek megváltozása esetére ezt lehetővé teszi.” A hitelintézetek módosították általános szerződési feltételeiket, melyről folyamatosan értesítik ügyfeleiket. Ezekből jól látszik, hogy a bankok továbbra is semmibe veszik a fogyasztókat, hiszen rengeteg feltételt felsorolnak, amelyekkel élve aztán egyoldalúan módosíthatják a szerződéseket, a fogyasztók hátrányára - áll a FEOSZ közleményében. Így a későbbiekben olyan feltételek bekövetkezése esetén is módosíthatják a szerződéseket, mint például a bank működési feltételeinek biztosításában bekövetkezett változások. Ezek alá olyan pontokat sorolnak fel többek között, mint a technikai eszközök használata során, vagy a postai költségek hátrányos változása folytán bekövetkező változások. Szintén módosíthatják az ügyfelek szerződéseit, ha a bank internethasználatának költsége nő, az irodaszerek beszerzésének mértéke módosul, vagy ha a bankok közötti elszámolás költségei változnak. A bankok jogszabályba ütköző módon járnak el, továbbá a jogszabályi rendeltetésnek sem tesznek eleget, hiszen a módosítás indoka éppen az volt, hogy a fogyasztók ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe, és a bankok ne tudják kényük kedvük szerint módosítani a szerződéseket, a gyakorlat azonban ennek éppen ellenkezőjét mutatja - véli a szervezet. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének álláspontja szerint a bankok visszaélnek erőfölényükkel, és arcátlan módon, tisztességtelenül járnak el, amikor ésszerűtlen módon feltételek sokaságát vonják be a szerződés-módosítási körbe, mellyel jól példázzák: a fogyasztó csak és kizárólag addig fontos a számukra, amíg megkötik vele a hitelszerződést. "Ezért felszólítjuk a hitelintézeteket, hogy a fogyasztók érdekében fejezzék be tisztességtelen gyakorlatukat a szerződés-módosítások kapcsán" - zárul a nyílt levél.