Sok-sok millió került a magyar cégekhez

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentésében szereplő adatok szerint 2015 első negyedéve során 26 kockázatitőke-befektetés zárult le eredményesen, amelyek 4,4 milliárd forintos összértéke 56 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Napi.hu, 2015. július 1. szerda, 09:56
Fotó: Reuters

2015 januárja és márciusa között összesen 26 befektetési tranzakciót zártak le a magyarországi kockázatitőke-alapok. E periódus során továbbá egy nagyméretű, private equity (magántőke) alapok által végrehajtott befektetésre is sor került, amelynek volumene önmagában is elérte a 2014. évi befektetések összértékének kétszeresét. A három hónap során két kilépés (exit) történt, amelyek azonban csupán kisebb érdekeltségek eladását jelentették, összesen 70 millió forint értékben.

"2014. első negyedévéhez képest ismét növekedett a kockázati tőke tranzakciók száma és további emelkedésre számíthatunk a következő hónapokban, hiszen a Jeremie alapok, valamint a Széchenyi Tőkealap befektetési időszaka lejár 2015. végén" - emelte ki Horgos Lénárd, a HVCA elnökségi tagja, az M27 Absolvo partnere. "Ezen alapok befektetési aktivitása az elmúlt és az elkövetkező hónapokban is erősödik, így 2015-ben a teljes tranzakciószám akár meg is haladhatja az előző évi 100-as szintet, amely ösztönző lehet a tehetséges, dinamikusan növekedő vállalkozások számára."

Az első negyedév során a kockázatitőke-befektetések összértéke 4,4 milliárd forintos szintet ért el, amely 9 százalékkal haladja meg az előző négy negyedév 4,1 milliárdos átlagát, és 56 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest. A befektetések átlagos értéke 171 millió forint volt, az egyes ügyletek között azonban igen jelentős szórás mutatkozott: a skála a néhány millióstól a 767 milliós tranzakciókig terjed. Ez az érték minimális mértékben meghaladja a 2014-es 170 millió forintos átlagot, illetve 22 százalékkal túlszárnyalja az előző év azonos időszakának adatát.

Az első negyedév befektetései kiegyensúlyozott arányban finanszíroztak későbbi életciklusban lévő (51 százalék), illetve startup (49 százalék) cégeket. A befektetett tőke 83 százaléka új befektetési célpontokba áramlott, szemben a 2014 első negyedévi 62 százalékos aránnyal. A fennmaradó 17 százalék folytatólagos tőkeinjekciók - azaz olyan befektetés, ahol már korábban tőkét kapott társaságot finanszírozott újra a befektető - formájában került kihelyezésre, a korábbi befektetések 55 százalékával megegyező összegben. A fenti befektetések tíz alaphoz kötődtek, amelyek közül ebben a negyedévben csupán egy lépte át az egymilliárd forintos szintet. A befektetések 64 százalékát a három legaktívabb befektetési alap valósította meg, mindegyikük legalább 400 millió forint tőkét helyezett ki ebben az időszakban.

Az idei első negyedévben az összes tőkebefektetés 40 százaléka áramlott az üzleti és ipari szolgáltatások szektorába, amelyet 18 százalékkal követ a fogyasztási cikkek és kiskereskedelem, valamint 16 százalékkal a számítógép és fogyasztói elektronika ágazata. Az említett három szektorba érkezett együttesen az időszak során eszközölt tőkebefektetések 74 százaléka.

Az első negyedévben mindemellett egy kimagasló, magántőke alapú befektetés is megvalósult az üzleti és ipari szolgáltatások szektorban, amelynek értéke 95 milliárd forintra rúgott. E tranzakció a Pamplona Capital Management-hez kötődik, amely a budapesti székhelyű Partner in Pet Food-ot vásárolta meg. A befektetés nagyságát jól érzékelteti, hogy összege 73 százalékkal magasabb volt, mint a 2014-es év magyarországi tőkebefektetéseinek összértéke.

HOZZÁSZÓLÁSOK