Sok vállalkozás Ausztriába készül

Sok Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozás próbál majd meg megjelenni májustól az ausztriai piacon, elsősorban a határmenti településekről - mondta Szakács Imre, a megyei kereskedelmi és iparkamara regionális igazgatója a kamara pénteki fertőszentmiklósi tájékoztató rendezvényén az MTI-nek.
MTI-Eco, 2011. február 12. szombat, 12:01

Nagyon sok jó szakember fog távozni, Magyarországon ugyanis nincs versenyképes javadalmazás - mondta Szakács Imre, a kamara Fertő-Rábaköz térségi szervezetének elnöke. "A jó szakemberek már jó pár éve kint dolgoznak osztrák cégeknél" - mondta.

A jó vállalkozások Ausztriában is meg fognak jelenni, kettős, vagy csak magyarországi telephellyel. A változások elsősorban a határ menti településeket érintik majd. Hozzátette, hogy véleménye szerint nagyon sokan kellő tájékozottság hiányában vágnak neki, így tartani lehet attól, hogy emiatt az év végére sokan kudarcot vallanak és visszajönnek.

Az érdekképviseleti szervezet meghívására Nemes Zsolt, a bécsi magyar nagykövetség külgazdasági diplomatája tartott előadást az ausztriai munkaerő-piaci korlátozások májusi megszűnésével kapcsolatos vállalkozási és munkavállalási tudnivalókról.

Április 30-ig magyar állampolgárok és hét másik, 2004-ben csatlakozott európai uniós ország munkavállalói csak foglalkoztatási engedéllyel vállalhatnak munkát Ausztriában. Feltétel például, hogy az állásra ne álljon rendelkezésre megfelelő osztrák munkaerő. Az engedély kiadását kiküldött munkavállalók esetében 67 úgynevezett hiányszakmában megkönnyítették a szakképzett munkaerő számára. A határ menti térségben a Magyarországról ingázó munkavállalók számát külön egyezmények rögzítették.

Május elsejétől gyakorlatilag anélkül vállalhatnak majd munkát a magyarok Ausztriában, hogy ott előzetes bejelentési és engedélyezési kötelezettség terhelné őket. Az osztrák minimálbér- és munkaügyi szabályozásokat azonban be kell tartania a magyar munkavállalók esetében az osztrák cégeknek és kiküldött munkavállalóik tekintetében a csak Magyarországon bejegyzett vállalkozásoknak is.

A szolgáltatásnyújtás terén több mint nyolcvan, határon átnyúló vállalkozási tevékenységet továbbra is engedélyezéshez kötnek, de sok szakmában egyszerűsödik az eljárás. Ugyanakkor várhatóan a foglalkoztatási szabályok betartásának szigorúbb ellenőrzésével fogják védeni a bérszínvonal csökkenésétől az ausztriai munkaerőpiacot az osztrák hatóságok.

Magyar vállalatok jelenleg leginkább az építőiparban, ezen belül gépészeti, burkoló, festő, tetőfedő szakágakban tevékenykednek Ausztriában. Az osztrák cégek számára vonzó a magyar munkavállalók foglalkoztatása, mert "jelenleg nem azt a bért kapják, amit az osztrák munkaerő" - fogalmazott Szakács Imre. Az MTI kérdésére, hogy milyen hatása lesz az új ellenőrzési rendszernek a magyar munkavállalók alkalmazására, nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.

Horváth Tibor, Fertőszentmiklós polgármestere azt mondta: bízik abban, hogy új lehetőség nyílik meg a szabályozás május elsejei változásával. "Nehéz megmondani, hogy milyen gyorsan jelent valós, érdemi változásokat" - tette hozzá. A térségben működő vállalkozók bizonyos gyakorlatra tettek már szert az ausztriai működésben.

Májustól új, egyszerűbb lehetőségek kínálkoznak a számunkra, a nyelvtudásban és az ügyintézésben való jártasságban azonban továbbra is hiányosságok vannak - mondta. "Még nagyon nehezen tudják a vállalkozóink elképzelni, hogy mennyi mindennek kell megfelelniük (Ausztriában). Holott Magyarországon és máshol Európában is vannak kötelezettségek az adóhatósággal és a társadalombiztosítással szemben" - mondta.

Fertőszentmiklóson közel háromszáz cég működik. A stabilabb vállalkozásoknak - mondta Horváth Tibor - vannak külföldi megbízásaik, vagy készítenek a városban osztrák megrendelésre termékeket. Jelentős számban élnek a városban Ausztriában dolgozó ingázó munkavállalók. Pontos adatok az önkormányzatnak erről nem állnak rendelkezésére.
Észlelhető viszont a munkanélküliségi mutatóban, ez Fertőszentmiklóson 2,6 százalék. "Ennek több mint a fele ausztriai munkavállalást takar, a valós munkanélküliség tehát kisebb" - tette hozzá. A polgármester elmondta, az országon belüli munkaerő-vándorlás is érzékelhető Fertőszentmiklós térségében. A keleti országrészből is költöznek át a megyébe azért, hogy Ausztriában tudjanak munkát vállalni.

HOZZÁSZÓLÁSOK