Két gyárban is sztrájkkal kezdődik a szerda

Két magyarországi ipari cégnél is sztrájkkal kezdenek szerda reggel a dolgozók.
Domokos László, 2019. március 6. szerda, 07:31
Fotó: Getty Images

Az oroszlányi Westcastnál a cégvezetés 65 forintos órabér-emelést ajánlott, amelyet a helyi szakszervezet elfogadhatatlannak tart, ezért szerdán 9 és 11 óra között beszüntetik a munkát a dolgozók - mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Népszavának.

Ez már nem figyelmeztető sztrájk, ezért, ha a hét második felében sem sikerül megállapodniuk, akkor a jövő héten akár több napos munkabeszüntetés jöhet. Az autóipari beszállítónál mintegy 1500-an dolgoznak, a sztrájkot a munkavállalók 90 százaléka támogatja.

Nem született megegyezés kedden a dunaújvárosi Hankook gumigyárban sem az idei évre szóló béremelésről, ezért a cég dolgozói szerda reggel 5 és 7 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak - erről Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke tájékoztatta a lapot.

A szakszervezet 18 százalékos alapbér-fejlesztést követel, ezen kívül a besorolási rendszer és az elkötelezettségi bónuszrendszer átalakítását, jubileumi kifizetést, 13. havi bónuszt, a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára pedig 5 százalékos pótlékot is szeretne elérni. A cégvezetéssel történő tárgyalások azonban nem mondhatók éppen zökkenőmentesnek, a Hankook február végén egyoldalúan fel is függesztette azokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2019.03.06 09:24

Az ázsiai munkáltatók még aljasabbak mint akiket kapitalistáknak, kizsákmányolóknak nevezünk.
A német és amerikai cégek normálisabbak és jobban fizetnek mint a kínai, japán, és dél-koreai genyák.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html