Titokzatos cégek kapnak milliárdokat a költségvetésből

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tavaly közel 43 milliárd forint értékű készpénzes és további 3,2 milliárdos eszközátadáson, apporton keresztüli tőkeemelést hajtott végre különböző ismert és kevésbé ismert, vagy épp teljes csendben működő állami cégekben (NIPÜF, Manevi, Expo Park, Neszg) - írta a Népszava az MNV vagyonkezelési beszámolójára hivatkozva.
Domokos Erika, 2019. július 27. szombat, 18:05
Fotó: Napi.hu

A napokban közzétett MNV-anyag szerint tavaly a legnagyobb tőkét, összesen 9,9 milliárd forintot a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető Zrt. kapta. Bár ez önmagában is jelentős összeg, ugyanez a társaság 2017-ben még kiemelkedőbb, 53,3 milliárd forintos juttatást kapott az államtól. Ez a cég felelős azoknak az ipari parkoknak az előkészítéséért, amiket reménybeli magyarországi befektetőknek kínálnak fel gyárak, üzemek létesítésére - olvasható a Népszava cikkében.

Rejtélyesebbnek tűnik a második legnagyobb - 8,5 milliárdos - tőkejuttatásban részesülő Manevi Zrt. feladata. A cég 2017-ben vásárolta meg a romániai Szatmárnémetiben található Dacia (ex-Pannónia) Szállodát. Erre fedezetet nyújtott 2017-es tőkehelyzete. A tavalyi 8,5 milliárd forintos támogatást már feltehetően a használaton kívüli épület felújításra kapták.

Tavaly összesen 6,8 milliárd forintnyi tőkeemelésben részesült a Hungexpo két pavilonját tulajdonló Expo Park Kft.

A beszámoló szerint 2,5 milliárd forintos tőkejuttatást kapott a Nemzeti Eszközgazdálkodási (Neszg) Zrt. A céget az államosított magánnyugdíjpénztári vagyon kezelésre hozták létre 2013-ban. Az állami holding beszámolója e tőkeemelés céljáról sem tesz említést. A lépés ugyanakkor azért meglepő, mert a társaság nem szorul támogatásra - legalábbis beszámolója szerint a Neszg tavaly 1,8 milliárdos nyereséget termelt. Az állam az eredménytartalék felhasználásával idén áprilisban 9,7 milliárd forintot vont ki a cégből - hívta fel a figyelmet a napilap.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2019.08.01 12:09

@krislaci: Az lehet, de szar is a focijuk ! :))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krislaci, 2019.08.01 11:44

Na, ilyen biztosan nincs az észteknél.
Lehet, hogy a gazdasági eredményeinek ez is az egyik kis titka?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html