Többet fizet a Tesco, mint egy kkv

A magas munkanélküliségi rátát produkáló csoportokban jelentős munkaadónak számít a Tesco. Ráadásul átlag feletti béreket fizet a kereskedelemben.
Hőnyi Gyula, 2012. december 21. péntek, 13:43

A Tesco foglalkoztatása horizontálisan is, vagyis a kiskereskedelmen belül is erősen multiplikatív hatással bír Magyarországon: amennyiben a Tesco létrehoz 1 munkahelyet, abban az esetben hosszú távon 0,75 addicionális munkahely jön létre az ágazatban. Ennek megfelelően, ha a Tesco statisztikai létszáma egy fővel emelkedik, úgy hosszú távon az ágazati alkalmazottak száma további 0,75-tel emelkedik - írja a Századvég Gazdaságkutató a Tescoról készült kutatásában.

Az alkalmazottak neme, kora és végzettsége szerinti megoszlást tekintve nagy arányban alkalmazza a Tesco a magas munkanélküliséggel jellemezhető csoportok tagjait. Emellett a bruttó átlagkeresetek jellemzően magasabbak voltak a kiskereskedelmi átlagnál, mind a fizikai, mind a szellemi foglalkoztatottak esetében. Leszűkítve a vizsgálatot az 5000 főt vagy
afelett foglalkoztató vállalatokra, a Tesconál átlagosan kevesebbet kerestek a fizikai foglalkozásúak, összevontan a szellemi alkalmazottakkal, ám még így is magasabb volt a Tesco által fizetett bruttó átlagkereset szintje. A kiskereskedelemben működő KKV által fizetett bérekhez képest jelentős volt a Tesco többlete 2010-ben.

Ami a multiplikátor hatást illeti, a trend nem tört meg a cégnél a válság hatására sem. A cég 2008.ben valamivel kevesebb, mint 20 ezer alkalmazottat foglalkoztatott közvetlenül, ami több mint 7,4 ezer közvetett és indukált (mellérendelt) munkahelyet jelentett. Két évvel később, a közvetlen foglalkoztatottak száma meghaladta 21 ezret, míg a közvetett és indukált munkahelyek 7,9 ezer fölé emelkedtek.

Hőnyi Gyula

 

Tesco foglalkoztatás
(fő foglalkoztatott)
200820092010
Közvetlen197562048121200
Közvetett340735273650
Indukált401141594305
Összesen271692816629155
Forrás: Századvég

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sirásó, 2013.01.10 12:20

talán érdemes lenne azt is megemlíteni, hogy egy tesco által létasített munkahely miatt hány hagyományos munkahely szünik meg a kereskedelemben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.01.03 12:41

Volt szerencsém a Tescohoz.Abban az időben nem volt állásom,élni meg csak kellett.Tehát elmentem oda dolgozni,minimálbérért.Azaz ....majdnem minimálbérért.Mikor aláírtuk a munkaszerződést,közölték velem hogy minimálbér-10%,mert új dolgozó vagyok,betanulási idő,bla-bla-bla.Így ennyit kapok három hónapig.
Meglepődésemnek hangot adtam,és ezzel a népszerűségi lista élén találtam magam.Négy hónap után elválltunk egymástól,de ez már egy más történet volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

roqfort, 2013.01.03 12:13

Nem hiszem el. A Századvég a Tesco magyarországi tevékenységének pozitív gazdasági hatásairól publikál tanulmányt. Sokat ittam szilveszterkor, lehet h még nem tisztult ki az agyam...De örülök, h még van józan ész a jobb oldalon is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html