Nem épül meg az óriás tyúkfarm Magyarországon

Termelői összefogással és a helyben lakók közreműködésével megakadályozták, hogy Vas megye több településén óriás tojótyúkfarmokat hozzon létre egy német befektető; a beruházások tönkretehették volna az egész hazai tojáságazatot - írta hétfői lapszámában a Magyar Nemzet az MTI szerint.
Szabó Dániel, 2019. március 11. hétfő, 08:44
Fotó: Napi.hu

A lapnak Kertész Tamás, a Farm Tojás Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy éve váltak ismertté a beruházási tervek, melyekkel a Vas megyei Mikosszéplakon 900 ezer tyúk tartására alkalmas tojófarmot hozott volna létre a német befektető. A tojáságazati szereplők információgyűjtései nyomán az is kiderült, hogy a mikosszéplaki létesítmény mellett még két másik telepet terveztek: Mezőörsön egy 450 ezres, Kenyeriben tíz hektáron egy 900 ezres állományú telepet kívántak létesíteni. Összesen tehát 2,25 millió tojótyúkkal terveztek, ami több mint Magyarország jelenlegi nagyüzemi tojótyúk-állományának a fele.

A beruházások megvalósulása a hazai, jellemzően kis- és közepes termelőket gyakorlatilag tönkretette volna, mivel a jelenlegi nagyüzemi termelésben megközelítőleg négymillió tojótyúkot tartanak, a hazai tojásfogyasztás 75-80 százalékát fedezve - magyarázta az ügyvezető a lanpnak, aki közölte: a Farm Tojás-csoport kivásárolta a beruházások megvalósítására és a tojófarmok működtetésére létrehozott Duna Tojás Kft.-t, valamint a telepeknek szánt területeket is.

A Magyar Nemzet cikkében felidézik, hogy a beruházások mögött az a Stefan Pohlmann áll, akinek apját, Anton Pohlmannt korábban Németországban és az Egyesült Államokban is eltiltották a nagyüzemi állattartástól. Pohlmann-nék 2000-ben már szerették volna megvetni a lábukat a magyar piacon, akkor a Tolna megyei Szedres, Bikács és Kajdacs térségében terveztek egy többmilliós állományú tojótelepet létrehozni. A beruházás azonban - többek között a helyiek ellenkezése miatt - végül meghiúsult.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK