Tovább gyűrűzik a magyar Sanghaj-botrány

Sanghajban beszüntették munkájukat a kínai dolgozók a világkiállítás magyar pavilonjában, mivel a lebonyolítással megbízott Genexpo iratait a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nem találta hitelesnek, ezért nem fizet - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Kővári Dániel, 2010. szeptember 9. csütörtök, 09:29
Fotó:

A Genexpo 2010 a mai napig nem szolgáltatta be a KIM-nek az elszámolással kapcsolatos eredeti dokumentumokat. A tárca arra is rámutatott, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) továbbra is vizsgálatot folytat - ráadásul a BRFK is büntetőeljárást kezdeményezett az ügyben.

A probléma abból adódik, hogy a Bajnai-kormány ez év márciusáig több, mint másfél milliárd forintot folyósított a Genexpónak, pedig a tényleges teljesítés csak májusban kezdődött. A Kehi vizsgálatából kiderült az is, hogy a kormány több olyan tételt is kifizetett, amelyek mögött nem állt tényleges teljesítés.

A pavilonbotrány legújabb fejleménye a kínai dolgozók munkabeszüntetése. Korábban a magyar munkások is meglebegtettek egy esetleges sztrájkot, ám a kínai munkások be is váltották fenyegetésüket.

Az MTI értesülései szerint a héten sor került a pavilonigazgató Dégen István megkeresésére is, akit a kínai szervezők a fizetési kötelezettségek teljesítésére szólítottak fel. A KIM felvette a kapcsolatot a kínai kormánnyal az ügy mihamarabbi tisztázásának érdekében.

HOZZÁSZÓLÁSOK