Lecserélték a népszerű színház üzemeltetőjét

A Freelusion artentainment csapat veszi át az eddig RaM Colosseum néven ismert színház üzemeltetését, amely ezentúl RaM Színház by Freelusion néven várja majd a vendégeket. A járvány miatt azonban több produkció premierje is csúszik.
Herman Bernadett, 2020. október 29. csütörtök, 14:53
Fotó: Freelusion

A Freelusion tíz évre nyerte el a RaM Színház üzemeltetésének jogát a tulajdonos XIII. kerületi önkormányzattól. A Freelusion színházi tapasztalatát a világ számos színpadára készített nagyszabású produkcióval szerezte. A hazai közönség látványos színpadi munkáikat a Carmina Burana, az Amar the Lighthunter és a Gyilkosság az Orient Expressen című előadásokban láthatta.

Az új üzemeltető célja a megújuló színházat olyan közösségi és művészeti térré tenni, amely nyitott színházként lehetőséget ad számos különböző műfajú, magas minőségű előadás, produkció, tudásmegosztó fórum befogadására és létrehozására. A produkciók emellett extra látványvilágot is kapnak, köszönhetően a Freelusion interaktív háromdimenziós vetített technikájának - áll a színház közleményében.

A színház egyelőre "minimál üzemmódban" működik a járványra való tekintettel. A járványhelyzet elmúltával tűzik műsorrendre a most elhalasztott előadásokat, többek között az Álomutazók mesemusicalt, Kamarás Iván koncertjét, illetve a Feke Pál nevével fémjelzett Blues Brothers előadásait, de szintén jövő tavasszal lesz látható a Freelusion nagyszabású Queen-produkciója is, illetve Koltai Róbert előadásai.

HOZZÁSZÓLÁSOK