Új pályázatot kell készíteni a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. európai uniós fejlesztésére, mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) döntése értelmében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (NYDRFÜ) eláll a társaság fejlesztési projektjének finanszírozásától - közölte pénteken Manninger Jenő, a NYDRFÜ elnöke. A Hévíz nemzetközi gyógyhely egészségturisztikai fejlesztése - új fürdő és terápiás centrum kialakítása elnevezésű kiemelt projekt támogatási szerződésétől elállt az ügynökség, mert a gyógyfürdő nem teljesítette a vonatkozó rendeletekben előírt feltételeket. Ezzel az 5 milliárd forint összköltségű projekttől 1,5 milliárdos EU-támogatást vont vissza a NYDRFÜ. A fürdő a szerződéskötéstől számított 15 hónapon belül nem rendelkezett a kivitelezésre vonatkozó szerződéssel, és nem kezdte meg a beruházást. Manninger bízik abban, hogy hamarosan újabb pályázat készül a gyógyfürdő támogatására, hiszen az Új Széchenyi Terv kiemelt pontja az egészségturizmus fejlesztése. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy a gyógyfürdő várhatóan új vezetése precízen, a törvény által előírt határidők betartásával bonyolítsa a pályázatot - fogalmazott az elnök. Vértes Árpád, Hévíz polgármestere, a nonprofit kft. kisebbségi tulajdonosi képviselőjeként közleményében úgy reagált: a projektről a tulajdonosok többször egyeztettek, és a gazdasági válságra tekintettel korábban annak felülvizsgálatáról döntöttek, ez a folyamat pedig most is zajlik. Ezért állítása szerint váratlanul érte az önkormányzatot a a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntése. A polgármester úgy véli, ez a döntés lehetőséget teremt ugyanakkor arra, hogy az áprilisban megalakult Orbán-kormány által újraindítandó Széchenyi Terv keretében a társaság hazai pályázati források felhasználásával, az eddiginél magasabb támogatási intenzitás mellett pályázzon és valósítsa meg a már korábban elhatározott fejlesztéseket. A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. 74 százalékban a magyar állam - vagyonkezelőként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. -, 26 százalékban pedig Hévíz önkormányzatának tulajdonában áll.