A jövő év első negyedévétől kezdődően 106 szóló kialakítású MAN és 61 csuklós RÁBA-VOLVO autóbusz gazdagítja a Volánbusz Zrt. járműparkját. Ezek a cégek nyertek a pályázaton. Ez nem derül ki a fejlesztési tárca közleményéből, hog ypontosan mekkora üzletről van szó, a tárca ugyanis csak azt közölte, hogy a Volán- társaságok járműbeszerzési programját újraindító megrendelés összértéke mintegy tízmilliárd forint.

A Volánbusz új járműveivel elsősorban a Budapest elővárosi forgalomban találkozhatnak majd az utasok 2014 elejétől. A RÁBA-VOLVO konzorcium nyertes ajánlata komoly előrelépés a hazai autóbuszgyártás jövője szempontjából. A lezárt tender mellett folyamatban van egy újabb 49 autóbusz beszerzésére irányuló, járműpótlási célú közbeszerzési eljárás is.

A Volán-társaságok járműbeszerzéseit 2010 nyarán függesztették fel, mivel ekkor még nem született döntés a vállalatok - beszerzendő járművek darabszámát és összetételét alapvetően befolyásoló - átalakításáról. Az autóbuszos szolgáltatók versenyképességének és méretgazdaságosságának javítása érdekében azóta megkezdődött a 24 állami cég összevonása 7 regionális társaságba. A hatékonyabb működés és üzemvitel egyik alapfeltétele a járműállományok, telephelyi és pályaudvari infrastruktúrák ésszerűsítése. Az ütemezetten zajló átszervezés teljes lezárása a jövő év végéig várható.

Az átalakítási folyamat megkezdésével 2013 második felében megindultak az első központilag koordinált járműbeszerzési tenderek. A vásárlások közvetlen fedezetét a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Közösségi Közlekedésfejlesztési Finanszírozási programja, míg a hitelek megtérülését a társaságok bevételei (menetdíjak és állami források) biztosíthatják. A kiírások a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szakértőiből álló bizottság felügyelete mellett, egységes szempontrendszer szerint, összehangoltan jelennek meg a továbbiakban is a közösségi közlekedés biztonságos fenntartása és fejlesztése érdekében.