Ennek keretében személyre szabott megoldást ajánlanak fel. A program igen fontos része, hogy a bank nemcsak azokat az ügyfeleit keresi közvetlenül meg, akik már késtek devizaalapú jelzáloghitelük törlesztésével, hanem megelőzési céllal mások számára is felajánlja a hitelkönnyítést.

A lehetőség nyitva áll a devizaalapú hitellel és a forint-jelzáloghitellel, illetve személyi kölcsönnel rendelkező ügyfeleik számára egyaránt. A hitelkönnyítés igénybevételének nincsenek előfeltételei. Ilyen esetekben a szerződésmódosításért nem számítanak fel semmilyen díjat, ráadásul - néhány speciális eset kivételével - nem kérnek extra biztosítékokat és persze vételi jogot sem jegyeznek be.

Az FHB arról tájékoztatta lapunkat, hogy jóval az állami áthidaló kölcsön előtt létrehozott egy ügyféltámogató programot, amelyben a ma életbe lépő állami konstrukciónál szélesebb körű lehetőségekből lehet megoldást összeállítani az ügyfelek számára.

A CIB arról számolt be, hogy úgynevezett megoldás hitelével akár három éven keresztül lehetőség van csökkentett törlesztőrészlet fizetésére.

Az UniCredit hitelkönnyítő megoldásai közül a legnépszerűbb a türelmi idő és a futamidő meghosszabbítása. Az életbiztosítással kombinált, illetve türelmi idős kölcsönöknél a banknak fizetendő törlesztőrészletet a 2008. szeptemberi törlesztőrészlettel megegyező szintre tudják csökkenteni és fix összegben meghatározni.

A Raiffeisennél a személyi kölcsön esetében a futamidő-növelés, jelzáloghitelek esetében a törlesztőrészlet ideiglenes csökkentése a leggyakrabban igényelt megoldás jelenleg.

Intenzív az érdeklődés az OTP saját adósvédelmi programja iránt - tájékoztatták lapunkat. A legnagyobb magyar banknál főleg a törlesztőrészlet átmeneti csökkentését igénylik az ügyfelek. Mint elmondták: az adósvédelmi programban részt vevők sok esetben a tényleges késedelem előtt már felkeresik a bankfiókot.

A CIB-nél azt tapasztalják, hogy sok, törlesztési nehézséggel szembesülő ügyfél nem keresi fel időben bankját. Ezért maguk próbálják meg minden lehetséges csatornán elérni az ügyfeleket, hogy minél előbb elkezdhessék a leginkább megfelelő átütemezési megoldás kialakítását. Szinte minden bank igyekszik egyébként előre feltárni, kinél adódhatnak törlesztési gondok.