Két éve indult Magyarország első intelligens város koncepciójaként a Magyar Telekom és Szolnok város együttműködésében a T-City program, amelynek keretében most újabb innovatív szolgáltatások válnak elérhetővé a Tisza-parti városban. A T-City CityPass névre hallgató városkártyát májustól az év végéig tesztelhetik az érdeklődők. A szolnoki Városkártya kiemelt elfogadó partnere a Jászkun Volán Zrt. A város közösségi közlekedését biztosító cég egyes díjtermékek (összvonalas bérlet, a kismamabérlet és az időalapú menetjegy) megvásárlását és azok járatokon való felhasználását teszi lehetővé a kártyabirtokosok számára.

A Városkártya emellett Szolnok Megyei Jogú Város egyes intézményeiben hűségpontok gyűjtésére és felhasználására is használható, valamint a programmal szerződött kereskedelmi partnereknél különböző kedvezmények igénybevételére is alkalmas. A T-Cityben tesztelésre kerülő Energiamenedzsment rendszer pedig egy-egy telephely több pontján folyamatosan méri, gyűjti az energiafogyasztás adatait (villamosenergia, gáz, víz, távhő), illetve egyéb környezeti tényezőket (hőmérséklet, páratartalom, szélsebesség) és ezen adatokból előjelzést készít a jövőbeli fogyasztásra vonatkozóan.


Pataki Róbert, a Magyar Telekom stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a vállalat stratégiájában kiemelt fontosságú az új üzleti területekre való belépés, és a T-City erre remek lehetőséget biztosít. A Telekom innovációs tevékenységében továbbra is kiemelten fontos szerepe van a T-Citynek. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere hangsúlyozta, hogy a most bevezetésre kerülő Városkártya és Városőrző, valamint az energiamenedzsment szolgáltatás is hozzá fog járulni a város versenyképességének, vonzerejének növeléséhez.